Anime ajánló: InuYasha

  Sziasztok!
  Nem tudom, hogy mennyire tudjátok rólam, de én nagyon szeretem az animét, és úgy döntöttem, hogy megpróbálok írni egy ajánlót a kisgyerekkorom egyik legmeghatározóbb animéjéről, amit nemrég néztem újra.
  Egyébként most marha kínosan érzem magam, mert nyilvános helyen vagyok, és nem egy ember lát rá a telefonomra. Ha a szöveg nagy részét nem is, a neveket biztos értik, és bruhh. Na mindegy, túl sokat dumálok.

Na, de mi is az az anime?

  Végül is japánul annyit tesz; mese. És most jöhetnek a nagy otakuk (így hívják a fandomot, akik szeretik az animéket, és a mangákat), hogy az anime nem mese, gondoljuk csak erre, meg arra, ahol gyilkolnak benne, és szexuális utalások, esetleg jelenetek vannak. Nos, valóban, viszont maga az anime szó mesét jelent. És akár csak a filmek esetében, az animéknek is vannak alműfajai, ezzel különböztetve meg őket, és, hogy melyik korosztálynak szánják őket.
   Például a gyerekeknek készült animéket kodomo-nak vagy Moe-nak hívják, mint például a Pokémon is. A kicsit idősebb fiúknak a shounen-t szánják, mint pl. a Naruto, Beach vagy a One Peace. Az idősebb lányoknak pedig a shoujo-t, mint a Vadmacska kommandó, Sailor moon vagy a Vampire knight. Ezeket az animéket az ""alap"" fiús és lányos kifejezővel lehet illetni, a shounen leginkább harcos anime, míg a shoujo lányosabb témákat dogoz fel. Ennek a kettőnek vannak alstílusai is, de ennyire nem megyek bele. Valamint vannak a szexuális animék, amiknek szintén több alstílusa van, mint az ecchi, a hentai, a shounen-ai (vagy boy love), a yaoi, a shoujo-ai és a yuri. Míg az ecchi-ben csak utalások vannak, mint például kilátszó bugyi, vagy vérző orr (ez az animékben a felizgulás jele), a hentai-ban konkrét szexjelenetek vannak ábrázolva. A boy love szerintem egyértelmű, ebben két fiú szerelmét mutatják be, de amíg a shounen-ai-ban csak csók van, és inkább az érzelmekre koncentrálnak, a yaoi-ban szexjelenet is van. Ez ugyanúgy érvényes a shoujo-ai-ra és a yuri-ra, csak leszbikus párokkal.

  Remélem ez így tiszta volt, bár bevallom én is a Wikipédiát hívtam segítségül, hogy pontosabb infókat tudjak mondani nektek.

A történet.

  Ha még nem hallottatok erről az animéről, akkor gyorsan felvázolom, hogy miről van szó.
  Ez egy hat plusz egy évados animesorozat, négy filmmel kiegészülve. Az évadok közötti különbség nem észre vehető, és leginkább egybefolyó sorozatként tartják számon, így 194 része van a The Final Act-el, azaz a hetedik évaddal együtt.
 
  A történtet ötven évvel az események előtt kezdődik, a középkori Japánban azzal, hogy InuYashát - a félszellemet, aki meg akarta szerezni a Négy Lélek Szent Ékkövét, hogy az erejével egészen szellemmé válhasson -, Kikyou - a papnő, aki a Szent Ékkövet őrizte - egy fához szegezi egy varázs nyílvesszővel, ezzel álomba merítve. Kikyou az eset után meghal egy sérülés miatt, és arra kéri a húgát, Kaede-t, hogy a Négy Lélek Szent Ékkövét égessék el a holttestével együtt.
  Ez után a történet vált a modern Japánba, Higurashi Kagome-hoz, aki iskolába menet beleesik a házuk melletti szentélyben lévő kútba. Miután egy százlábú szörny megtámadja a Szent Ékkövet keresve, Kagome rohanni kezd a kút felé, amiből kimászott, majd belebotlik InuYashába, aki valamilyen oknál fogva felébredt az átok alól. Kiderül, hogy Kagome annak a Kikyou-nak a leszármazottja, aki anno InuYashát a fához szegezte, és ezáltal a testébe került a Szent Ékkő, ami miatt a szellemek újra mozgolódásba kezdtek, hogy megszerezzék.
  Miután közös erővel legyőzik a szellemet, Kaede, az idő közben megörgedett papnő úgy dönt, hogy Kagome-ra bízza az Ékkövet, tekintve, hogy az ő testéből került elő.
  Egy balesetnek köszönhetően Kagome több ezer szilánkra töri az Ékkövet, amik szétszóródnak az országban.
  Az a küldetésük, hogy megszerezzék az összes szilánkot, és újra egyesítsék az Ékkövet, és legyőzzék Narakut, akinek az a célja, hogy gonosz dologra használja az Ékkövet.
  Közben sok barátra, útitársra, és ellenségre tesznek szert, ami miatt egyre nehezebb lesz megszerezniük a szilánkokat. Mármint az ellenségek miatt, nyilván.
  Ez most nagyon furán hangzik így leírva, és nagyon le van egyszerűsítve, de ha még nem láttátok, nem akarom lelőni a lényegét, az izgalmat, és próbáltam tényleg csak az alap sztorit bemutatni, ami végül is az eső négy részből kiderül.
  Egyébként szerintem az egész vicces, ahol kell, komoly, ahol kell, és ha kell, akkor nagyon mély is tud lenni. Olyan érzéseket tud átadni, hogy az valami hihetetlen.
  Nem mellesleg annyi mellékszál van, ami néha több jelentéssel bír, mint azt gondolnánk, és a mellékszereplők közül is vannak, akik számomra sokkal fontosabbak, mint a főszereplők.
  Annyi negatívumot viszont hozzá kell tennem, hogy a hosszát tekintve (legalább is én erre fogom) a szerző - Takahashi Rumiko -, vagy ha nem is ő, valaki biztosan belekavarodott egy kicsit a történetbe, és a végére pár szálat csak úgy elvágott, nem derül ki pár dolog, illetve az időugrások, és a reinkarnálódások miatt az idővel is csúszás van, minden ötven évvel ezelőtt történt, akkor is, ha az szinte lehetetlen, és olyan, mintha az egész történet nem lenne tisztában az idő mértékegységével.

A karakterek.

  Szerintem az összes karakter nagyon ki lett dolgozva, és talán túldolgozva is, emiatt lehet, hogy pár kérdés nyitott marad velük kapcsolatban, vagy éppen túl van bonyolítva a dolog velük kapcsolatban.
  Az összes karakternek megvan a maga humora, és ez borzalmasan tetszik. Mindenkinek megvan a maga kis története, ami miatt üldözi a fő gonoszt, vagy éppen meg akarja szerezni az Ékkövet, és ha mindenki szempontjából megvizsgáljuk a dolgokat, mindenkinek igaza van egy kicsit.

Openingek és Endingek

  Opening és ending alatt a főcímet és a végefőcímet értjük.
  Én oda meg vissza vagyok az összes openingért, de a kedvencem talán az első, a harmadik és az ötödik. Endingek közül talán az első, a második, az ötödik, a hetedik, a Final Act endingjei közül pedig az első és a harmadik.

  Nem is tudom mit írhatnék róla, mert ez az anime annyi üzenetet hordoz magában, annyi érzelmet és vágyat, hogy nehéz szavakba önteni.
  Készítettem YouTube-on egy lejátszási listát, én is ott néztem végig. IDE kattintva ti is megnézhetitek, ha szeretnétek. A videók minősége, hiányossága, és feliratozása miatt (mert a 114. résztől nincs magyar szinkronnal) nem vállalok felelősséget, mert csak így találtam meg őket.

  Remélem kedvet hoztam hozzá, és megnézitek, vagy legalább belenéztek. Ha már az első részt megnézi valaki, akkor sikerrel jártam.

Még jelentkezem.
Xoxo ~Roniic

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Advent 4 - 24 film és mese, amit mindenképp meg kell nézned idén

Advent 3 - Még 12 karácsonyi recept, amit kár lenne kihagynod idén

Heti ~R 2018.12.10, . 2018.12.16.