Bejegyzések

#személyes címkéjű bejegyzések megjelenítése

Németország - Mi változott? + Infók a bloggal kapcsolatban

  Sziasztok!   Sosem tudtam, hogy elkezdeni ezt a bejegyzést, mert mindig olyan furcsa volt belegondolni az egész jelenlegi helyzetembe. Egyelőre még nem tudom pontosan, hogy mi is fog kisülni a hablatyolásomból, mindenesetre írom ami jön, aztán majd meglátjuk.   Először is kezdeném talán azzal, hogy március van, ami azt jelenti, hogy már négy éves a blogom, és még mindig hihetetlen belegondolni, hogy hol voltam akkor, amikor elkezdtem, és hol vagyok most. Azért is volt érdemes elkezdenem ezt az egészet, mert így én is végigkövethetem az életem, nem csak megélhetem. Lehet, hogy olykor külső szemmel értelmetlennek tűnik egy-egy mondatom, vagy élethelyzetem, de én pontosan tudom, hogy mi történt akkor, és bármikor vissza tudom idézni a dolgokat. Ezért írjatok naplót, vagy mint én, vezessetek blogot. Mindenesetre jó, ha az ember "erőlködés nélkül" tud visszaemlékezni dolgokra, amiket amúgy lehet, hogy már rég elfeledett volna.   Szerettem volna megemlíteni egy rége...

2018 - Milyen volt az évem?

  Sziasztok! Bár tavaly újévi fogadalmam nem volt, elterveztem pár dolgot, amit meg szeretnék csinálni, és gondoltam megosztom veletek, hogy mi sikerült, és mi nem, valamint milyen új dolgot próbáltam ki, esetleg tanultam meg, illetve, hogy nagyjából mik történtek velem az évben.   Tíz pontot gyűjtöttem össze még az év elején, amiből sajnos elég kevés az, ami megvalósításra került, de van időm rájuk, nem fogom magam azért rosszul érezni, mert egy évnek nevezett időszakban nem sikerült valamit megcsinálnom.   De akkor menjünk is végig rajtuk. 1.- Javítani a személyiségemen, a modoromon   Akár milyen hülyeségnek is hangzik, de talán ez volt a legnehezebb, és attól függetlenül, hogy nem teljesen úgy sikerült, ahogy szerettem volna, igen is változtattam magamon, amire nagyon büszke vagyok, és remélem, hogy jövőre is legalább ennyit fejlődik majd a jellemem. 2.- ECDL vizsga letétele   Hát, ennek még csak a közelében sem jártam, és igazából azt sem nagyon tud...

Heti ~R 2018.12.17. - 2018.12.23.

  Sziasztok!   Na, itt van az utolsó hetem ebben az évben, és erősen gondolkozom azon, hogy a jövő évben folytassam-e, vagy ne, mert igazából ez csak magamnak egy ilyen emlék, hogy tudjam nagyjából, hogy mikor mi történt velem, de az is lehet, hogy másképp oldom meg. Majd kiderül. Esetleg véleményeket szívesen fogadok, hogy mennyire érdekel titeket az unalmas életem.   Jó olvasást! 2018.12.17. Hétfő 06:52   Úristen, el sem hiszem, hogy már csak egy hét van hátra a suliból, aztán szünet. Annyira egybefolyik az egész, és olyan hosszúnak tűnik az az idő, ami a legutóbbi szünet óta történt, mégis olyan hamar elment. 06:54   Tegnap amúgy megterveztem a következő tetoválásom, már csak a tetoválóval kéne egyeztetnem, remélem a héten visszaír. Mondjuk nem tudom, hogy jó ötlet volt-e rá írni (no offense), mert a múltkor is mi lett belőle, de nyilván nem szabad a legrosszabbra gondolni, szóval remélem, hogy most majd (nyáron lmao) minden rendben lesz. Illetve ...

Heti ~R 2018.12.10, . 2018.12.16.

  Sziasztok! Ez a hetem is elég rossz volt, nem így terveztem egyik napomat sem, de azt hiszem megérdemlem a Karmámtól, hiszen mostanában elég sok jót kaptam.   Jó olvasást! 2018.12.10. Hétfő 06:53   Kimarad a vonatom ?? 06:54   Amikor ideértem, volt valami azzal a vonattal, amivel nekem is mennem kéne, de azóta azt nem írják. 06:55   A nyolc tízest írták ki, de az itt dolgozó srác meg mondta, hogy kilencig nem lesz vonat ??? 07:05   Nem jön egy vonat sem kilencig, sztrájk(!!) miatt, és legközelebb csak kilenckor van vonatom:)))   Beszéltem apával, azt mondta várjam meg, aztán majd felhívja a sulit. Imádom ezt a napot:))) 07:14   Nagyon kell pisilnem:)))   Keresnem kéne valakit, hogy megkérdezzem tőle, hogy tud-e valami igazolást adni, vagy idk, de nem tudom hová kéne bemennem. 07:16   Csak azt nem vágom, hogy a többi utas honnan tudott erről, hogy nincsenek itt, amikor szerintem ez nem volt ...

Heti ~R 2018.12.03. - 2018.12.09.

  Sziasztok! Újabb hét, ami elég lapos, és zavaros egyben. Plusz az első hét Sonia nélkül. Hmm...   Jó olvasást! 2018.12.03. Hétfő 06:40   Most nincs is olyan hideg. 06:45   Nem is mondtam, de amikor voltunk a csontkovácsnál, megint cigiztem anyuékkal:DD 07:06   Nagyon hányingerem van. 15:28   Ez a nap nem is lehetne rosszabb:)))   Sonia visszamegy Kolumbiába, és nem is jön többet suliba:)) Ma reggel mondta Lina, és a szünetben Sonia is megjelent a nagyanyjával, hogy leadjanak pár papírt, és kijelentkezzen. Persze, végig spanyolul beszéltek, mert Lina is spanyolt beszél, szóval nem sokat értettem, de aztán Lina két sírás közt elmondta, hogy elvileg azért megy vissza, mert hiányoznak neki a szülei, amit meg is értenék, de egyszer sem mondta. Inkább azt, hogy nem tetszik neki a suli, illetve nem szeret a nagyanyjával lakni, meg mostanában a munka is betett neki. Mindegy, Linával gecire bőgtünk, aztán nagy nehezen lenyugodtunk, mire Sonia b...

Heti ~R 2018.11.26. - 2018.12.02.

  Sziasztok! Elég izgalmas hetem volt szerintem, de sajnos - vagy nem sajnos - nem igazán írtam, mert másokkal voltam elfoglalva, ami egyébként szerintem nem feltétlen rossz. Csak így egyszerűen nem rögzítem a napjaim, és nem tudom, hogy mikor mit csináltam.   Ettől függetlenül jó olvasást! 2018.11.26.  Hétfő 06:57   Fázom:((   Reggel gyors felraktam pár Pokémonos dalt a lejátszómra, szóval azokat meg is hallgattam, de legszívesebben azokat hallgatnám repeat-en:DD 06:58   Megint hiányérzetem van amúgy, de azon kívül, hogy a horgolótűm otthon felejtettem, nem jut eszembe semmi, amit nem hoztam volna el:( 07:00   Amúgy már megint (még mindig?) megy a hasam, vagy idk, de elég rossz... 07:08   Rohadtul hányingerem van:)) 15:37   Főzésen Linával zsemlegombócot csináltunk gombás szósszal, ami tök finom lett, de nem bírtam belőle sokat enni. Aztán kimentünk cigizni, ahol Lina is rágyújtott(!!), meg mesélte még ...