Bejegyzések

#blog címkéjű bejegyzések megjelenítése

Németország - Mi változott? + Infók a bloggal kapcsolatban

  Sziasztok!   Sosem tudtam, hogy elkezdeni ezt a bejegyzést, mert mindig olyan furcsa volt belegondolni az egész jelenlegi helyzetembe. Egyelőre még nem tudom pontosan, hogy mi is fog kisülni a hablatyolásomból, mindenesetre írom ami jön, aztán majd meglátjuk.   Először is kezdeném talán azzal, hogy március van, ami azt jelenti, hogy már négy éves a blogom, és még mindig hihetetlen belegondolni, hogy hol voltam akkor, amikor elkezdtem, és hol vagyok most. Azért is volt érdemes elkezdenem ezt az egészet, mert így én is végigkövethetem az életem, nem csak megélhetem. Lehet, hogy olykor külső szemmel értelmetlennek tűnik egy-egy mondatom, vagy élethelyzetem, de én pontosan tudom, hogy mi történt akkor, és bármikor vissza tudom idézni a dolgokat. Ezért írjatok naplót, vagy mint én, vezessetek blogot. Mindenesetre jó, ha az ember "erőlködés nélkül" tud visszaemlékezni dolgokra, amiket amúgy lehet, hogy már rég elfeledett volna.   Szerettem volna megemlíteni egy rége...

2017

  Sziasztok! Kicsit megkésve ugyan, de itt az évértékelő bejegyzésem. Még 2017-ben szerettem volna feltölteni, de nem úgy alakultak a dolgok, és elég sokáig is gondolkoztam, hogy megírjam-e egyáltalán, mert nem voltam benne biztos, hogy elég jóra tudom megírni, de nagyjából elégedett vagyok az eredménnyel, bár tuti, hogy vannak dolgok, amiket kifelejtettem. Mindegy, jó olvasást!   Nos, akkor kezdjük az elején. Január   A januárt Magyarországon kezdtem, a #szilveszteratwitteren -nel, és anyáékkal, meg nagybátyám kutyusával, aki nálunk vendégeskedett. Új év - új én lévén tele voltam izgalommal, és nagyban terveztem, hogy milyen jó lesz ez az év az előzőhöz képest, ami valljuk be, nagyon sokunknak egy pocsék év volt. Amíg otthon voltam, találkoztam Mirellával, Lilivel, Ivettel Twitterről, és Evelinnel, és talán valahogy január-február környékén lettem jóban Jázminnal, és azóta boldogítjuk egymást<3 Januárban volt még a névnapom is, ezen felül nem sok mindenre em...

Szülinap - Két éves a blog!

Kép
  Sziasztok! Huh, azt sem tudom, hogy hol kezdjem. Igen, tudom, ez egy borzalmas kezdés, és tavaly is valami hasonlóval indítottam, de ilyenkor tényleg nehéz szavakat találnom.   Nem mondom, hogy "el sem hiszem", mert az azért túlzás lenne, de tényleg nagyon furcsa, hogy két éves a blog.   Emlékszem, hogy hirtelen döntés volt az egész, és arra is emlékszem, hogy mennyire természetesen jött minden. Minden egyes betű spontán volt, és természetes.   Nyolcadikos voltam, amikor elkezdtem a blogot, és már nem is emlékszem pontosan, hogy miért. Azt sem tudtam, hogy mit akarok vele kezdeni, csupán írni akartam. Kiírni magamból dolgokat, amiket másnak nem mondanék el. Ezzel is kezdtem: " Nem mondom el senkinek, elmondom hát mindenkinek ". Ez volt a jelszavam.   Borzasztóan titkoltam, hogy blogot vezetek, mégis szinte állandóan pötyögtem a telefonomon. Séta közben, evés közben, tanulás, és alvás helyett. Mindenki látta, hogy a telefonomon irkálok, és nyílt titok volt...

Kommenteljetek!

  Sziasztok! Ez a bejegyzés abszolút random, viszont szerettem volna róla írni, csak sosem tudtam, hogy hogyan, illetve, hogy ez hogyan hat kifelé.   Szóval, a lényeg, hogy mostanában elég sok - 15-30 közötti, nekem ez soknak számít - megtekintés jön a blogra, aminek rettenetesen örülök, és hálás vagyok.   Viszont nem tudom, hogy kik vagytok, míg ti szinte az egész életem ismeritek. Szóval, arra gondoltam, hogy ha van kedvetek, akkor kommentben írjatok magatokról pár dolgot (például keresztnév, és/vagy becenév, esetleg életkor, ilyesmik), meg egy kritikának is örülnék. Mármint olyan szempontból, hogy mennyire fogalmazok szerintetek jól, milyen a helyesírásom (ezekre mindig próbálok figyelni, de van amikor többszörös átnézés után is átsiklik a szemem egy-egy hibán), illetve a bejegyzések témája mennyire "jön be" nektek. Kíváncsi vagyok, hogy a mennyire személyes dolgok érdekelnek titeket.   Tudom, idióta kérdés, de én ezekre tényleg kíváncsi vagyok, és az igazat m...

Mi is történt velem?

  Huh, hát hol is kezdjem? Rengetegszer próbáltam megfogalmazni ezt a bejegyzést. Tényleg. De mindig közbe jött valami: tanulás, lustaság, noku életkedv, csak a szokásos. De most erőt vettem ahhoz, hogy elkezdjem. Már rengeteget húztam az időt, több, mint fél évet, szóval itt az ideje belevágni.   Azt még előre leszögezném, hogy a bejegyzést május 31.-én írtam, viszont csak tegnap (kedden) lett internetünk. Kalocsa, kollégium   Szeptemberben elkezdtem Kalocsán a középiskolát. Pontosabban a rendészetet , de ne menjünk ennyire bele. Beiratkoztam a kollégiumába is, ami talán életem legjobb döntése volt. Az első hét volt a legjobb. Nem csak azért, mert nem volt tanítás, hanem mert ráértünk, és minden délután összeültünk páran a koleszból. Aztán kezdtek ritkulni az alkalmak, nem nagyon értünk rá, végül ez megszűnt. Egy dolog nem szűnt meg: minden vasárnap mindenki a leghamarabbi busszal ment be (ami négy után ért be, mert négytől lehetett beköltözni), és nyolcig kint l...