Heti ~R 2018.05.14. - 2018.06.03.
Sziasztok! Eredetileg csak a szünetem előtti hetet terveztem kirakni, de természetesen lusta voltam, és nem csináltam meg, szóval itt az utolsó hetem a szünet előtt, ami elég katyvasz, legalább is nem nagyon tudom fejben hova rakni, hogy mi mikor történt., illetve a szünetem, ami szintén katyvasz, mert már fogalmam sincs, hogy mikor mit csináltam, szóval azt csak nagy vonalakban írom le, aki követ Twitteren, úgy is tudja, hogy mikor mi történt.
Jó olvasást!
Jó olvasást!
2018.05.14. Hétfő
06:46
Rohadtul elfáradtam abban, hogy idesétáltam a buszmegállóba...
Amúgy reggel pánikolva állítottam át az egyik bejegyzést (_a_ bejegyzést), mert be van ütemezve, és hetente váltogatom az időpontot, és ma ment volna ki, ha nem változtatom meg. Tegnap este, amikor eszembe jutott, hogy elfelejtettem, konkrétan felpattantam félálomban, és felírtam, hogy ne felejtsem el reggel.

06:51
Direkt siettem, mert mostanában korábban ér ide a busz, erre még nincs itt. HÁT ANYÁDAT

06:53
Most indultunk el.
Most indultunk el.
07:07
Egészre értünk ide, szóval megint jól kijött, hogy elszívtam a cigim.

07:08
Ha tegnap nem szívok el három szálat, akkor asszem szerdáig lett volna még cigim.

07:09
Reggel letöltöttem pár Euróvíziós dalt, szóval most azokat hallgatom.

07:47
Miért kapok több megvető pillantást, mint eddig? De most komolyan...

07:49
Kíváncsi vagyok, hogy szerdán mennyire beszéltek ki, amikor nem voltam...

07:53
Gecire éhes vagyok.
Gecire éhes vagyok.
09:39
Megkaptam a lapjaim szerdáról, de szerintem egy hiányzik.
Nagyon hányingerem van.
Najó, öt napot kell még kibírnom, aztán megyek haza. Sőt, csak négy és felet, mert pénteken anyáék délre jönnek értem a sulihoz, és innen megyünk. Jajj, mamám, annyira várom!

09:24
Haza szeretnék menni.
Haza szeretnék menni.
10:13
Megint szorongok, nem hiszem el:)))
Első órában a sajtokról tanultunk (folytattuk a szerdai anyagot), második órában elismételtük a múltórai anyagot, meg vettünk hozzá pár dolgot, de leginkább nyitott szemmel aludtam, to-do listát írtam, meg elkezdtem összeírni, hogy mennyi pénz kéne nyárra. Harmadik órában leírtuk Carry-vel, hogy ki mit fog majd mondani a prezentációban, ami amúgy szünet utáni második héten lesz, vagy mi, és így aztakurva. Egy prezentációs szart elhúzunk vagy két hónapig, otthon meg az van, hogy csináld meg másnapra.

10:17
ANNYIRA IMÁDOM A DÁNOK DALÁT, KONKRÉTAN RÁZ TŐLE A HIDEG, JAJJMAMÁM
10:18
JAAAA, meg tegnap elkezdtük ténylegesen tervezni a nyári squad talit, és annyira örülök neki!

10:19
Amúgy rohadtul el kéne mennem pisilni, mert reggel óta nem voltam, de most már nincs időm, ráadásul nincs a tanárnő, szóval a varrótanárnővel leszünk, de nem vagyok benne biztos, hogy hol leszünk, és nem akarok elkallódni a többiektől.

10:20
Fel kéne hívnom majd a kozmetikust is, mert még mindig nem vette fel eddig:DD

10:23
Amúgy megjártam volna a mosdót:)))
Amúgy megjártam volna a mosdót:)))
10:24
Tegnap ahogy mostam a hajam, még jött belőle kék a hajkrétától XD

10:25
Majd lassan szerintem megyek órára. Bár a többiek még nem indulnak, szóval tényleg nem akarok most már elmenni innen, csak majd ha ők is.

10:27
Megyek órára.
Megyek órára.
10:53
Eddig semmit nem csináltam még azon kívül, hogy összeírtam nyárra meg a mostani szünetre, hogy mire, és mennyit szeretnék költeni.

10:55
Rohadtul álmos vagyok, és az, hogy konkrétan nem csinálok semmit, még jobban alvásra késztet.

11:00
Nem tudom mit fogok csinálni még egy órán keresztül, mert rohadtul nem értem a feladatot.
Megint nem tudom eldönteni, hogy hányingerem van, vagy éhes vagyok...

11:49
Emil valamit mond a többiekről százalékra, és nem tudom, hogy mit, és amikor Sonia megkérdezte Emil-t, hogy és én, akkor azt mondta, hogy "ő nem", és nem tudom, hogy ez jó, vagy nem.

12:06
Vannak a padnál, szóval megint csak megálltam a suli előtt.
Napszemüvegben az árnyékban, ráadásul most borult be...

12:08
Rohadtul egyedül vagyok megint:)))
Rohadtul egyedül vagyok megint:)))
12:09
Amúgy a héten el kell intéznünk majd a praktikumot, remélem most elsőre fogadnak majd.

12:10
Most mentek el a padtól, de már nem megyek oda. Inkább kínosan állok itt tovább.

12:11
Amikor jöttem ki, akkor jöttek ki Dave-ék is, és ha jól láttam, végig nézett.

12:13
Bent vagyok.
Gecire éhes vagyok.
Bent vagyok.
Gecire éhes vagyok.
12:41
Lassan megyek órára.
Lassan megyek órára.
14:19
Megeszem a szendvicsem.
Megeszem a szendvicsem.
14:20
Rohadtul otthon akarok már lenni.
Rohadtul otthon akarok már lenni.
14:22
A dán Euróvíziós dal az új lélekmelengetőm.

14:37
Persze, hogy megint csak én vagyok lecseszve:))))

16:20
Bruhh.
Bruhh.
16:23
Itt vagyok a peronon.
Varróórán kb semmit nem csináltam ami az órához kapcsolódott, kiszedegettem a cérnákat a varrógép alátétjéből, amiket próbavarrásként varrtunk oda, aztán összevarrtam a két anyagot, hogy ne csússzon szét.
Mosóórán lebaszott a tanárnő, amiért még nem hívtuk fel a praktikumos helyet, de egyrészt nem csak én nem hívtam fel, másrészt meg még van három hét a papír leadásáig. Mindegy. Utána írtunk egy munkatervet, aztán ennyi. Hárman még kivasaltak egy-egy inget, és mehettünk.

2018.05.15. Kedd
06:45
Rohadtul fázom, nem hiszem el.
Tegnap írtam pár embernek, hogy majd talizzunk ha otthon vagyok. Hárman írtak vissza, de csak egy találkozót beszéltem meg. Mé nem lehet egyből megbeszélni egy időpontot?:(((

06:57
Elfért volna a fejemen a napszemüvegem, de most már mindegy.
Még várok egy kicsit, aztán rágyújtok.
Tegnap este anya adott kekszeket, de nem ettem meg, szóval most reggel benyomtam őket kávéval reggeli gyanánt, de kábé mindjárt kihányom.

07:04
Rohadtul nincs kedvem suliba menni.
De talán csütörtökön nem is megyek, mert talán (remélem) akkorra kapok időpontot a praktikumos helyemre. Tegnap voltunk Martinánál, és megbeszéltük, hogy ma felhívja nekem őket, és kér időpontot.

07:06
Tegnap letöltöttem a maradék Euróvíziós dalokat is, amik tetszettek, és csináltam belőle lejátszási listát, és most azt hallgatom.

Fuck, ma nekem kell figyelni valamelyik osztálytársam, hogy főz, és írni róla véleményt. Nagyon nem akarom, de annál kevésbé akarok holnap főzni. Istenem, ráadásul rétest kell csinálni, amit nem is tudok, és faszom, megint én leszek a legszarabb.

07:10
Tegnap este beszéltem Zorával, és tök jól esett, még akkor is, ha leginkább ő mesélt.

07:13
Ja, amúgy nem megyek kozmetikushoz, már vagy egy hete nem vette fel a telefont, szóval már nem is próbálkozom inkább.

07:48
Megint gecire rosszul vagyok, úr isten. Rohadtul tönkre tesz az iskola, ez a stressz, ami vele jár, a megfelelési kényszer, és a mérhetetlenül sok impulzus, ami ér. Rohadtul nem nekem való a közösség, legszívesebben el se hagynám a házat, nem is....

11:06
Már rég át vagyunk öltözve, majd mesélek, ha cigizem, vagy utána.

11:13
Itt vagyok a padnál, de Viv, Isa és Mo is itt van, szóval tök kínos.

11:14
Ma írunk BW-ből, de nem tudtam róla, szóval fingom sincs miből írunk.

11:15
:))))
:))))
11:18
Bent vagyok.
Szóval. Én figyeltem, hogy Démon mit csinál jól, vagy rosszul, és írnom is kellett. Többet csinált rosszul, mint gondoltam, tök alap dolgokat is, és lassabban is dolgozott, mint hittem, azt hittem, hogy tök gyorsan kész lesz, de végül időre fejezte be. Mondjuk én holnap biztos, hogy lassabban fogok majd dolgozni, és nem is leszek kész. Naaa mindegy.

11:53
Majd lassan megindulok órára. Eddig amúgy színeztem.

11:54
Bruhh.
Bruhh.
11:57
Valamit akartam, de elfelejtettem. Istenem, ez annyira tipikus, nem hiszem el.

11:58
Ja, azt akartam, hogy krásom ma sincs suliba, és nem is hiszem, hogy a héten jön.

12:02
Nem írunk, mert sütizünk ???
Nem írunk, mert sütizünk ???
12:03
Istenem, mennénk inkább haza....
Istenem, mennénk inkább haza....
13:29
NYEH
NYEH
13:52
Itt vagyok a peronon.
Borzalmasan éhes vagyok.
Amúgy nem sütiztünk, félreértettük, mert az előző osztály sütizett. De ettől függetlenül nem írtunk, mert csoportfeladat volt. Nem értettem semmit, szóval mindegy.

13:57
Elszívtam egy cigit. Remélem Nóra vagy Jana jön velem, mert akkor megkínálom cigivel, és ki tudom dobni a dobozt.

13:58
Amúgy most is egyedül jöttem.
Amúgy most is egyedül jöttem.
14:18
Kibaszottul fázom.
Kibaszottul fázom.
14:42
Nos, Dave van itt, nem a lányok. Sad.
Nos, Dave van itt, nem a lányok. Sad.
14:48
Hideg van basszus. Remélem otthon nem ilyen szar lesz az idő. Tavaszi ruhákat akarok végre felvenni, de baszki így, hogy ilyen hidegek vannak, nem fogok tudni, csak majd otthon, egyből nyárit. Faszomat már.

14:50
Ja, meg kitaláltam, hogy majd hogy megyek haza, meg ilyenek, szóval remélem összejön lol

El kéne szívnom még ezt az egy szál cigim, mert nem sokra megyek vele holnap reggel, ha csak egy van.

14:51
Ötvenötkor rágyújtok megint, vagy idk. De akkor fel kell állnom a kukához, és el kell mennem Dave előtt, amit nem akarok. Miért vagyok ilyen nyomorék?

15:02
Rágyújtottam, és túléltem, hogy elmentem Dave előtt.

2018.05.16. Szerda
06:45
Egyedül vagyok a buszmegállóban, remélem nem ment még el a busz, lol

Jöjjön már valaki, jajj
Jöjjön már valaki, jajj
06:47
Itt a busz, el is indultunk, de csak egyedül vagyok.

06:54
Ki van írva, hogy a nyolc tizes vonat "fällt heute aus". Remélem ez nem azt jelenti, hogy mától nem megy, mert holnap ezzel tudnék bemenni talán, mert fél nyolcra kaptam időpontot a praktikumos helyemre, szóval később megyek csak be. [amúgy csak annyi, hogy ma nem ment a vonat, szóval elvileg holnap már fog]

Istenem, rohadtul éhes vagyok, meg hányingerem van, és tiszta rosszul vagyok. Rohadtul izgulok a főzés miatt, az is lehet, hogy elbőgöm magam. Istenem, legyek már túl rajta, az sem érdekel, ha nem fejezem be.
Ja, meg amiatt is görcsölök, hogy ki fogja nézni a munkám, mert most azok nézik, akik először főztek, és az Will, Emil meg Ria, Démon akkor hiányzott, azért főzött tegnap, és imádkozom, hogy Ria vagy Emil nézzen, ne Will, mert abba belepusztulnék. Vagy esetleg Démon, de nem tudom.

07:51
Meg remélem, hogy nem pénteken kell megírnom a társadalomismeret dogát, mert ugye az nem jó, inkább megírom ma, basszus.

07:52
Az egyetlen dolog, amiért boldog vagyok ma, az az, hogy nyáron lesz egy Leander Kills a közelben a magyarországi lakhelyemhez, és ha törik, ha szakad, én akkor is elmegyek rá.

08:44
Haza akarok menni:(((
Haza akarok menni:(((
09:26
Úr Isten, ez a két óra egy örökkévalóságnak tűnt! Meghalok, annyira álmos vagyok.

09:27
Most mondta a tanárnő, hogy a társadalomismeret tanár késni fog. Juhú...

09:29
Amúgy az lenne a legjobb, ha holnap egyáltalán nem jönnék be, mert annyi mindent akarok még csinálni a szünet előtt, már ami a sulis dolgaimat illeti, mert van egy csomó átírni valóm, meg ilyenek.

09:30
Ma hazaviszem a főzős mappám, holnap meg a ruháim. Azon gondolkozom, hogy majd abba a hátizsákban kéne hazavinnem, amiben még év elején hoztam, mert üresen azt nem akarom cipelni semmikor, viszont a táskámba meg nem fél bele, mert nagy ahhoz, és előbb-utóbb haza kéne vinnem, mert feleslegesen van itt, szóval ja.

09:32
Faszomat már, hogy nem tudtok nyugton maradni.
Amúgy esik az eső, szerintem hazafelé úgy elázom, mint az állat.

09:35
Nagyon fázom.
Nagyon fázom.
09:36
Mich még pár hete mondta, hogy már nem festi a haját (addig ő is piros/vörös volt), és tegnap vett egy hajfestéket, és most már barna a haja. Tök jól áll neki.

Kaptam SMS-t, hogy másodikán törlik az előfizetésem erre a kártyára, ha nem küldök egy szöveges választ péntekig, és már kaptam ilyen SMS-t, akkor nem válaszoltam, most viszont rám jött az ideg, szóval válaszoltam.

09:40
Csávesz és Lena nagyon irritálnak, nem hiszem el.

09:41
Van egy vágás a középső ujjamon, és megint fogalmam sincs, hogy mikor meg mivel csináltam.

09:43
Jön a tanárnő.
Jön a tanárnő.
10:13
Társadalomismereten csoportfeladat van (mármint most szünet van, de amúgy) és persze, hogy a selejtben vagyok (Eve, Nina és Phil van velem), és amúgy nem is értem a feladatot, meg nincs semmi kedvem velük lenni.

10:28
Nem tudok betelni a dán dallal, Úristen! Tudom, hogy a fél Twitter nézte az Euróvíziót, de aki esetleg nem, és nem is hallotta a dalokat, tessék, ITT van, tessék meghallgatni!

10:31
Nagyon haza szeretnék menni. Mármint... Nem is tudom. Csak el innen. Nem lehetne?

10:32
Már magamtól vagyok rosszul.
Már magamtól vagyok rosszul.
11:15
Megégettem az ujjam a gyújtóval:)))
Gecire hideg van.
Megégettem az ujjam a gyújtóval:)))
Gecire hideg van.
11:16
Istenem, vettem volna fel egy hosszú ujjút...

11:17
Csöpög az eső.
Csöpög az eső.
11:19
Nem is érzem a cigit lol
Amúgy most még kínosabban érzem magam, mint szoktam.

11:20
Rohadtul éhes vagyok, nem hiszem el.
Rohadtul éhes vagyok, nem hiszem el.
11:22
Istenem, mindjárt sírok, nagyon nem akarok egyedül főzni. Faszom kivan. Nem tudok időre főzni, nem tudom miért kell egyáltalán így főzni. Rohadtul elegem van ebből, és haza akarok menni. Istenem, meghánytatom magam, vagy a faszom se tudja, de még csak kihányni sem tudok semmit, mert nem ettem ma semmit, a kávémon kívül meg pár korty vízen kívül nincs semmi a gyomromban. Faszomat. De persze, akkor az lenne, hogy csak meg akarom úszni a főzést, meg az idegességtől vagyok rosszul, ami igaz is, de Istenem, én erre rohadtul nem vagyok képes. Azt se tudom, hogy mi a faszt kell csinálnom, remélem legalább a rétest, vagy idk, azt se tudom melyik a receptje.

11:37
Ok, nem bírom, kibaszottul sírni akarok, és összegömbölyödve meghalni egy sötét sarokban.

11:48
Megyek órára.
Megyek órára.
11:51
El fogom magam sírni.
El fogom magam sírni.
11:54
Mindjárt szétfagyok, erre kinyitják az ablakot.
Krisz megkérdezte, hogy ma én főzök-e, aztán mondtam, hogy igen, de amúgy a két fasz közül kérdezte meg valamelyik, csak azt nem értem, hogy mi a francért rajta keresztül kérdezősködnek. Bazdmeg, ha még egyszer így tudakoznak felőlem, vagy nem válaszolok, vagy megmondom, hogy ha akarnak valamit, akkor tőlem kérdezzék, ne rajta keresztül, mert egyrészt ez rohadt gyerekes, másrészt meg nem fognak belehalni. Mindegy, ezen is csak felbaszom magam.

Amúgy nyilván azért kérdezték, mert akkor Will fog engem felügyelni, hogy szórakozhasson. Remek.

15:59
Itt vagyok a peronon, már el is szívtam egy cigit.

16:00
Öt perccel később kezdtünk el főzni, mert annyival később írtuk meg a munkatervet. Aztán igazából egyikünk sem lett kész időre, de én még kaja után fejeztem be a rétest (almás rétest csináltam vaníliaszósszal), de szerintem félig nyers maradt, meg szétesett, és nem is lett finom. Ja, meg még a tanárnő is besegített néha, és így is én lettem kész legutoljára. De őszintén szólva leszarom, az sem érdekel, ha hatos lesz, legalább túl vagyok rajta.
Meg mondtam a tanárnőnek, hogy holnap később tudok csak menni, mert időpontom van a praktikumos helyemre. Azt mondta, hogy oké, de akkor írnom kell olyan rózsaszín lapot (amit kedden is írtam, hogy eljöhessek), szóval igazából ha nem szólok, elég lett volna akkor annyit mondanom holnap, hogy nem jött a vonatom, vagy késett. Most már mindegy.

16:05
Gecire hányingerem van.
Remélem holnap is ilyen hűvös lesz, mert akkor talán nem sülök bele a kabátba miközben rohanok a vonathoz. Mondjuk akkor meg majd fázom a buszra várva.

16:06
Amúgy elértem volna az egyel hamarabbi vonatot, ha sietek, csak azt hittem még a sulinál, hogy nem fogom, ezért lassan jöttem, de így is háromnegyed után értem ide egy-két perccel, szóval ha nagyon sietek, elértem volna a vonatot. Mindegy.

16:08
Szerintem a rétesemtől vagyok szarul, mert nem sült át rendesen. "Hogyan mérgezd meg magad, és az osztályodat egyszerűen; első felvonás".

16:09
Nagyon fázom.
Mich és Krisz megálltak az egyik padnál (én is meg akartam egy másiknál, de tiszta nyál(?) volt, a másiknál meg voltak), de nem sokkal utánam értek ide, szóval nem is értem miért álltak meg.

16:10
Amúgy tegnap elpakoltam a hazaútra, már csak pár ruhát kell elraknom, ami a szárítón van.

16:17
Elszívtam még egy cigit.
Elszívtam még egy cigit.
17:00
Nos, egyedül vagyok a buszmegállóban, mármint se Dave, se a lányok nincsenek itt.

2018.05.17. Csütörtök
07:08
Rohadt hideg van.
Most várom Martinát, remélem minél hamarabb ideér.

Sírni fogok, ha nem jön.
Sírni fogok, ha nem jön.
08:04
Nos, voltunk a praktikumos helyen, megbeszéltünk mindent, és elértem volna a hét ötvenkilences vonatot, de nem voltam benne biztos, hogy hová megy, ezért nem szálltam fel rá, de utána megnéztük a menetrendet, és az lett volna a vonatom, szóval ja. De megyek a nyolc tízessel, nem érek be sokkal később.

08:10
Most ez komoly? Most kéne indulnia...
Most ez komoly? Most kéne indulnia...
08:12
Na, elindultunk.
Na, elindultunk.
08:13
Írtam egy SMS-t apának, hogy elintéztük a praktikumot, és most megyek a suliba. Konkrétan ugyanezt írtam neki, lol

10:16
Ok, itt vagyunk az aulában, lesz megint valami előadás.

Álmos vagyoook.
Kaptam válasz SMS-t a telefonszámom egyeztetéséről, hogy megtörtént. Lol, azt hittem majd be kell mennünk megint, mint tavaly, de mindegy.

Gondolom megint negyed tizenkettőig lesz, legalább is remélem.

10:22
Nina forró teát iszik mellettem, remélem nem önt le xd

A Müller az szemetest jelent? Lol [megnéztem, és rohadtul nem, mert molnárt, meg cserebogarat xd].

Eddig tartott az előadás, most van egy egész óra szünetünk.
Nem tudom, hogy várjak negyedig, és akkor menjek ki rágyújtani, vagy most, utána meg legyek bent a "melegen".

11:04
Kijöttem, esik az eső, csak a suli előtt vagyok, és... Ok, most mentek be, de eddig kint volt Démon és Emil.

Ma tanulnom kéne LAT-ra, átírni egy csomó jegyzetet, de boltba is kell mennem anyáékkal, hogy vegyünk valamit, amire elcserélem a Black Veil Brides-os pulcsit.

11:07
RÁESETT A FEJEMRE EGY BASZOTT NAGY VÍZCSEPP, ÉS FÁJT

11:08
Belement a füst a szemembe, sálálá. Egyszer ettől fogok megvakulni...

11:10
Bent vagyok.
Bent vagyok.
11:46
Most elég sokáig húztam a mosdóban levést.
Amúgy színeztem addig.

Majd lassan megyek órára.
Elvileg nem németezünk, hanem BW lesz, de németet hoztam. Naaa mindegy.

Jöttem be a terembe, Emil jött velem szemben, és baszki, totál úgy néz ki, mint Pápai Joci:D ISTENEM A POKOLRA FOGOK JUTNI XDDDD

11:56
Amúgy krásom egész héten nem volt suliban, kétlem, hogy holnap jönne, ha eddig nem volt, szóval szomorú vagyok.

Hideg van:((((
Hideg van:((((
11:58
Ja, lol ma még a körmöm is ki akartam festeni xdd
Vagy az, vagy valamelyik jegyzetem nem lesz kész, bár biztos vagyok benne, hogy valamelyik jegyzetem amúgy sem lesz kész.

13:22
Mégis kell igazolás a hiányzásaimról, meg a ma reggeli késésemről is, szóval írtam apának, hogy beszéljen a Martinával.

13:26
Francba már, hogy megint jönnek a hülye képzelgéseim...
Amúgy a fél osztály nincs itt.
Csávesz kinyitotta az ablakokat:))))

13:28
Még negyven perc, jajj érjek már haza!
Még negyven perc, jajj érjek már haza!
13:30
Istenemre mondom, kinyírom az agyam, vagy nem is tudom.
MI A FASZÉRT RENDEZKEDNEK, MEG ÜLNEK ÁT!?

13:31
SÍROK XDDD
SÍROK XDDD
14:26
Most az erdőn(?) keresztül jöttem, nem a főútnál, és baszki, sokkal kevésbé fáradtam el, sőt, nem is kell annyira itt rohannom.

14:28
A bajorok miért ilyen kibaszott szexik? Istenem, meghalok, hogy a lányok mennyire gyönyörűek, semmi sminkkel, magabiztosak, meg minden, a pasik meg a szakállal, és ezzel a hipster stílussal gyilkolnak.

14:31
Most indultunk el.
Most indultunk el.
14:43
Éhes vagyok:(((
Egyedül vagyok, yayy!
Éhes vagyok:(((
Egyedül vagyok, yayy!
2018.05.18. Péntek
06:44
Remélem, hogy semmit nem hagyok itthon.
A túloldalon sír egy kislány, Lisi és Jana meg átmentek, hogy megnézzék mi van (?).

Remélem jó idők lesznek otthon, nem olyan, mint itt, mert akkor meg fogok fagyni.

Majd még írnom kell, vagy fehívni anyát, hogy a másik kabátom rakja el.

Amúgy csak egy lapot kellett volna megtanulni LAT-ra, ráadásul a tanulásról, de ofc nem tanultam.

06:48
Majd hazafelé mesélek, mert nem igazán tudom, hogy miket írtam ki Twitterre, vagy itt miket meséltem már.

06:56
Dave mögöttem ült a buszon, és baszki jobban rágörcsöltem az elején, mint kellett volna, mert abszolút nem hatott meg, hogy mögöttem van.

Át kéne néznem az anyagot...
Át kéne néznem az anyagot...
08:38
Rohadtul szétunom az agyam matekon, nem hiszem el, hogy ennyire lassan haladunk. Konkrétan csak ellenőriztük a leckét, de baszki azt is olyan lassan, hogy megfájdult a fejem.

08:41
Angol lesz, meghalok. Csak jöjjön már a tanárúr...
Amúgy krásom nincs ma se:((

Istenem, miért krásolom ennyire az angoltanárt? Miért nem lehetek normális, aki semmilyen vonzódást nem érez a tanárja iránt? Istenem, ez kegyetlenül hangzik...

Írtam puskát telefonra, remélem tudom majd nézni:(((

09:45
Írtam puskát papírra is, hátha azt könnyebben tudom majd használni.

09:46
Ha a tanárnő végre befárad, lol
Ha a tanárnő végre befárad, lol
09:47
Beszarok, ha nem jön a tanárnő, és/vagy nem írjuk meg a dogát:))))

09:48
Otthon akarok már lenni.
Najó, két és fél óra, azt már fél lábon is kibírom. Főleg ha nincs a tanárnő lol

09:50
Remélem van a tanárnő, mert ezek az idióták konkrétan kezdenek nagyon durván elszabadulni. Mindenki, basszus. A lányok visítoznak, dobálóznak, Emil ollóval szaladgál(!!), meg mindent leborítgatnak.

Felhívtam anyát, és mondtam neki a kabátot, hogy rakja el.

10:26
Megettem az egyik vajas kalácsot, és amúgy még megenném a másikat is, de már nem fogok hozzá.

Kikapjuk majd a EB témazárókat, szerintem hatos lesz lol

Istenem, legyen már dél.
Istenem, legyen már dél.
11:15
Megírtuk a dogát, amit tudtam, azt kipuskáztam (a felét, lol), három kérdést nem értettem, kettőre meg ha akartam se tudtam volna válaszolni. Remélem meglesz a hármas xdd

Amúgy kikaptuk az EB témazárót, és hatos lett, a tanárnő meg megkérdezte, hogy így mit akarok csinálni a következő évben, mire mondtam, hogy hát újrajárom a tizediket, aztán meglepődött ??

Itt a tancibá, yeyy!
Itt a tancibá, yeyy!
11:58
Nem merek rágyújtani, apa azt mondta öt-tíz perc, és itt vannak.

Elindultunk, sáláláá!!
Elindultunk, sáláláá!!
13:18
Most mondták a rádióban, hogy Tom és Heidi holnap házasodik??? MI A FASZ, TEGNAP MEGNYUGODTAM, HOGY NEM, ERRE MIIII

13:46
Dik, még csak mostanában indultam volna haza a vonattal, így meg már lassan másfél órája Ausztriában vagyunk.

15:36
Most keltem fel, fogalmam sincs, hogy mennyit aludhattam. Apa szerint félórát, anya azt mondja, hogy többet.

16:32
Az előbb le akartunk kanyarodni a pályáról megállni, hogy anyáék rágyújthassanak, meg elmehessünk pisilni, de valami terelés volt arra, építés miatt, és eljöttünk valami földesutakon, de most talán megyünk vissza az autópályára.

16:46
Az előbb láttunk kiírva egy táblát egy rock fesztiválról, és az volt a neve, hogy Risi/Bisi, és a perjel AC/DC-s villámmal volt.

17:27
Most értünk át a határon, apa most vesz matricát.

19:40
Megálltunk Székesfehérváron a Mekiben, és oh my lord, annyira finom!!

20:52
Egyébként már nem is tudom, hogy mikről akartam mesélni. Fel kellett volna írnom...
Az úton amúgy egy csomó zenét hallgattunk a telefonomról, és tök boldog vagyok emiatt.

20:56
Ugye a héten délután/este végig boltba jártunk bevásárolni, és tegnap vettünk a Black Veil Brides-os pulcsiért cserébe egy várost ábrázoló képet, ami világít(!), nekem nagyon tetszik, remélem a lánynak is fog, akié lesz majd, lol

21:03
Amúgy nem is mondtam, a főzésem négyes lett, de ettől függetlenül tökre megdicsért a tanárnő, hogy sokat fejlődtem, és utána még beszéltünk pár szót, hogy mi lesz a jövő évben, és mondta a tanárnő, hogy ha újrajárom a tizediket, akkor sokkal könnyebb lesz jövőre nekem, mert már ismerősek lesznek az anyagok, és jobban tudok majd a nyelvre koncentrálni.

22:25
Fél tíz körül értünk haza, már kipakoltam, felporszívóztam, már csak ágyneműt kell húznom, fürdenem, aztán pedig aludnom. De csak azután, hogy írtam Zorának, hogy itthon vagyunk.

Szombaton elmentünk mamámhoz, papáékhoz beköszönni, aztán én este bementem L-hez a munkahelyére (egy kocsma/pizzázó szerű valamiben pultos), és ott voltam elég sokáig, közben pedig Zorával beszélgettem, mert L nem nagyon ért rá, tekintve, hogy tele volt a hely.
Vasárnap papámék ebédet tartottak, és oda mentünk, de én viszonylag hamar leléptem, mert konkrétan úgy bezabáltam, hogy rosszul lettem.
Hétfőn szintén papámékhoz mentünk kajálni, mert vasárnapról maradt kaja, és meg kellett ennünk. Illetve délután, mivel borzalmasan bennem volt a mehetnék, elmentem egyet sétálni. ILLETVE!! Este, tök random, és semmi előretervezettséggel coming out-oltam anyáéknak, és basszus borzalmasan megkönnyebbültem, és sokkal jobban fogadták, mint én azt gondoltam.
Kedden fodrászhoz mentünk, be lett festve a hajam, és bár nem pont olyan, amit szerettem volna (határozottan a színező és a hajszínem hibája), nekem tetszik. Aztán este találkoztam M-el, de már nem is nagyon tudom, hogy mit csináltunk.
Szerdán délelőtt mamámmal főztem, vittem haza recepteket, amiket a suliban csináltunk, és semmi egoizmus, de baromi finomak lettek. Délután átmentünk a szomszéd városba turizni, és lett egy csomó nagyon király ruhám nagyon olcsón, szóval elég boldog vagyok. Miután nagy nehezen hazaértünk, találkoztam Laurával, beültünk kajálni egy pizzázóba, beszélgettünk, tök jó volt.
Csütörtökön anyáék délelőtt voltak piacon, ahonnan szereztek pár felsőt nekem. Szerdán a turizóból lett egy Slytherin-es, meg egy Ravenclaw-os pólóm, csütörtökön anyáék meg piacoztak nekem egy Griffyndor-osat:DD Aztán este találkoztam L-el, cseréltünk, én megkaptam a pulcsit (amit amúgy borzalmasan imádok), ő pedig a képet, amit másnap továbbított is a barátnőjének, és elvileg oda meg vissza van érte. Remélem is.
Pénteken úgy volt, hogy találkozom egy twitteres sráccal, aki viszonylag a közelben lakik, de egy borzalmasan nevetséges indokkal lemondta. Szóval elmentem sétálni, mert egyrészt dühös voltam, hogy hogy lehettem ennyire naiv, ő hogy lehetett ennyire szemét, valamint, a jó időre való tekintettel amúgy is mehetnékem volt. Aztán ebből az lett, hogy M-el voltam, beültünk sütizni egy cukrázdába, aztán meg inni egy pizzázóba. Aztán fél nyolcra anyáék jöttek értem, és mentünk kereszt anyumékhoz. Először úgy volt, hogy tíz körül átmegyek M-hez, de írt, hogy ne menjek, mert szarul van, szóval maradtam kereszt anyuméknál. Egyébként két tök jó hírt is mondtak, amiknek tökre örülök.
Szombaton anyáék elmentek mamámhoz (apa anyukája) a kórházba, mert idő közben bekerült, de nekem semmi kedvem nem volt, szóval otthon maradtam. Aztán délután elmentek nagynénémékhez, de oda sem volt kedvem menni, szóval megint otthon maradtam, és én lettem a köcsög gyerek. Aztán este felé papámékhoz mentünk grillezni, de onnan is hamar leléptem, mert mentem M-hez.
Vasárnap meg körbementünk a családon elköszönni, elmentünk mamámhoz a kórházba (most már kénytelen voltam menni), meg este összepakoltunk. Aztán én még elmentem sétálni, de nem sokat, amúgy is késő volt.
Hétfőn délelőtt meg indultunk vissza, viszonylag hamar ide is értünk. Igazából semmi érdekes nem történt az úton, azt leszámítva, hogy elolvastam egy könyvet, ami azért nagy szó, mert idén ez volt az első, tényleges könyv, amit elolvastam. Egyébként Molnár T. Eszter Stand up! - Egy majdnem normális család című könyvéről van szó. Aztán este még megnéztem az Alkonyatot.
Kedden megnéztem az Alkonyat többi részét is, és kábé ezzel ment el az egész napom.
Szerdán az Ötven árnyalat trilógiát szerettem volna megnézni, de nem indult el sehol, így nem is tudom mit csináltam. Ja, Szefi Cupáktalkjait néztem vissza, illetve megcsináltam a júniusi Bullet Journal-om, és este megnéztem a Harry Potter első részét.
Csütörtökön - mivel ünnepnap volt - elmentünk az Ázsiába enni, ahol ismét teleettem magam, megkóstoltam egy csomó kaját (fésűkagyló, zöld kagyló (ez nem ízlett), sült(?) garnéla, strucc(!), kenguru(!!), és krokodil(!!!), valamint a kaja után kaptunk szilvabort is), de ezek mellett ettem a szokásos menümet is. Aztán hazajöttünk, lepihentünk egy kicsit, és indultunk is tovább, mert el kellett vinnünk valami kolbászokat valami magyaroknak a hegyekbe, szóval oda mentünk, kocsikáztunk még, végre meghallgattuk a Bereczki Zoltán albumot, amit még otthonról hoztam,és azt terveztem, hogy visszafelé meghallgatjuk, illetve az egyik Nox CD-t is. Hazafelé bementünk a Mekibe is, aztán itthon pedig megnéztem a Harry Potter második részét.
Pénteken délelőtt megszerkesztettem valamennyire ezt a bejegyzést, délután pedig megnéztem a Harry Potter hármat, illetve belekezdtem a négybe is, de már túl álmos voltam, így kikapcsoltam.
Szombat délelőtt befejeztem a Harry Potter négyet, és mivel nem találtam az ötödik részt, megnéztem a Narnia első részét, majd a Terhelt Terkelt (ezt mindenképp nézzétek meg. Nagyon beteg, nagyon vicces, és imádom), aztán pedig a Kört szerettem volna, de nem találtam a lemezek közt, pedig biztos meg kell lennie, ezért beraktam a Miss Mallard nyomoz meséket, és végignéztem a négy CD-t (mindegyiken négy mese van), és kiválogattam, és sorba rendeztem a tok nélküli filmjeinket, majd olvastam.
Vasárnap pedig végre egész nap olvastam, nem érdekelt semmi, csak a történet, és bár ez is Wattpad-os, én egyszerűen oda meg vissza vagyok a trilógiától (vagy lehet inkább sorozatnak kéne mondanom), és az író stílusától, be is linkelem nektek IDE. Mindenképp lessétek meg. Ez a "sorozat" első része, én vasárnap a harmadikat fejeztem be. Plusz, ha van kedvetek, nézzétek meg az író többi történetét is, én először a Tündérmesét olvastam tőle, és borzalmasan imádtam. Vacsora után még olvastam egy kicsit (a sorozat átvezető kötetét), aztán pedig megnéztük a 80 nap alatt a Föld körült.
Hát, nagyjából ennyi, eléggé sajnálom, hogy a lustaság miatt ez egyben került fel, annak szempontjából viszont talán mégis jó, hogy így a szünetemről szóló rész nem rövid...

Még jelentkezem
Xoxo ~ Roniic
Megjegyzések
Megjegyzés küldése