Sweet sixteen
Mindig is úgy gondoltam, hogy a tizenhatodik születésnapom különleges lesz. Jön valami tündér, aki teljesíti tizenhat kívánságom, beleesek valahova, amitől megváltozik az életem, vagy valami ilyesmi.
Persze, tisztában vagyok vele, hogy nem egy mesében élek, de egy ilyen hiper-szuper bulira számítottam. Legalább is mindig is akartam egy "Sweet sixteen" bulit, ahol egy csomó emberrel (vagy legalább is a legközelebbi barátaimmal) kirúgunk a hámból.
Ebben az évben rengeteg olyan dolog történt, ami megakadályozta ezt az egészet, így biztos vagyok abban, hogy ez lesz életem második (ha csak nem az első) legrosszabb születésnapja.
A születésnapjaim mindig úgy teltek, hogy összegyűlt a család, és együtt ünnepeltünk. Szülők, nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, unokatesók. Imádtam a szülinapomat, mindig ezt vártam a leginkább az évben.
Kétszer volt születésnapi bulim is, ahol a barátaimmal ünnepeltem. Egyszer kilencévesen, a másik pedig tizenkét évesen. Mindkettőt nagyon imádtam.
A tizenharmadik születésnapomra nem jött senki, se család, se barátok, már nem is tudom, hogy miért. És nagyon rosszul esett. Egyedül a papám, és az akkortájt beújult barátnője (ma már élettársa), akit rettenetesen gyűlöltem akkor, és ezért szörnyűségként éltem meg. Hiszen összesen négyen voltunk. Anya, papa, és Szörnyella. Még apa sem volt ott, mert nem tudott hazajönni Németországból. Félreértés ne essék, természetesen azóta a papám élettársát is megszerettem, mert attól, hogy mama meghalt, még megy tovább az élet, bármennyire is szeretném megállítani, és a papámnak is kijár még egy szerelem. Mert nem akarja átvenni mama helyét, nem is tudná. De ettől függetlenül igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a dologból, amiben csak tud segít.
A tizennegyedik születésnapomkor ittam először nyilvánosan alkoholt, nem is keveset. Unokatesóm egyik haverja is jelen volt, és a torta után mi szépen kivonultunk a kocsijába, és csak úgy voltunk. Rágyújtottunk, ittunk, zenét hallgattunk, és beszélgettünk. Imádtam azt az estét.
A tavalyi születésnapom volt talán a legjobb, és a legrosszabb is egyben. 18.-án az unokatesómmal, és pár haverjával elmentünk inni egy helyi kocsmába. Én teljesen véletlen keveredtem oda, de egyikünk se bánta. Akkor jöttem össze E-vel is, ami elég érdekesen jött ki minden szempontból, ráadásul nevetséges volt az egész. A 19.-ét L-el töltöttem. Megnéztünk egy videót, ami hatása alatt még rosszabbul érintett minket egy közös ismerősünk halála. Aznap sok teher nehezedett a lelkemre minden szempontból. Féltem, fáztam, reszkettem, ideges voltam, mégis boldog. És ez abszurdul hatott az egész napra.
Nos, nem jött értem a jó tündér, nem teljesült tizenhat kívánságom, de még csak nem is estem sehová. Viszont elég jó volt a napom.
Először is megvártam, hogy éjfélt üssön az óra, és kívánhassak, de nagy szerencsétlenségemre lekéstem. Ez van. Viszont, kiraktam egy bejegyzést, ami azért jó.
Reggel anya úgy keltett, hogy énekelt nekem, Twitteren is felköszöntöttek páran (meg egy-két ember már éjfél után is), illetve egy ember Messengeren is. Ezen kívül csodálatos hó lepte tájra ébredtünk, mert tegnapelőtt esett a hó, és bár délutánra már elolvadt, reggel még volt, és ez is nagyban hozzájárult a jókedvemhez.
Anya is jött velem/velünk egy darabig, mert boltba ment, szóval ő is személyesen köszöntötte fel M-t. Adtunk neki egy csokit is, amit hál Istennek szeret - legalább is ezt mondta. Igaz, ő nem adott semmit - mert nem volt ideje boltba menni, mentségére legyen szólva, mi is előző este kerestünk random egy tábla csokit -, de végül is nem is ezért adtuk.
Suliban nem történt semmi, minden ment a rendes kerékvágásban, M-t felköszöntötték, aztán ennyi.
Viszont M nekem mondta, hogy mondta a többieknek, hogy nekem is 19.-én van a születésnapom, és biztos jól esne, ha felköszöntenének. Nekem már ez is hihetetlenül jól esett, de nem várom el itt senkitől, hogy felköszöntsön, hisz egyrészt én sem köszöntök fel senkit, másrészt nem is vagyunk olyan viszonyban, hogy ezt megtegyék.
Amikor hazaértem, apa már otthon volt, szóval hármasban ebédeltünk. Utána elkezdtem a leckémet, de közben anyáék jöttek felköszönteni, tortával és ajándékkal, habár a tortáról tudtam, az ajándékra meg számítottam, annyira meghatott az egész, hogy elsírtam magam. Szóval énekeltek nekem, aztán elfújtam a gyertyát. Na de, milyen gyertyát! Maga a Sötét Nagyúr álldogált a torta tetején, ráadásul anya nem hagyta annyiban, egy Black Veil Brides logót is kaptam rá, plusz egy mézeskalácsot, amin szintén egy BVB logó volt. És ez az egész annyira nagyon jól esett, és hiába akartam visszatartani a sírást, egyszerűen nem ment. Szóval, anyával ketten sírtunk amíg kimentünk a konyhába, hogy felvágjam a tortám - sikertelenül. Tehát apa vette át ezt a feladatot, én csak belevágtam. Mármint nyilván el tudtam volna vágni, annyira azért nem vagyok béna, csak egy jóó vastag, kábé másfél centis étcsoki réteg borította. Anya állítása szerint nem volt elemében, és nagyon rosszul sikerült, szerintem meg valami isteni lett, attól függetlenül, hogy szinte étcsokiból állt az egész, és ha belevágtál, szinte atomjaira hullott. Persze ez azért van, mert anyának pár órája volt (amíg én suliban voltam, tehát nyolctól délig, maximum fél egyig) elkészíteni egy olyan tortát, amit egy napig állni kell hagyni. És amúgy is a szándék a lényeg, és amúgy sem láttam a könnyeimtől.
Ajándékként kaptam tőlünk egy forrócsoki port, amit ugyan még nem próbáltam, de biztosan finom, egy barna/narancsos kockás inget, amit rögtön fel is vettem, és abban voltam a nap hátralévő idejében, és egyszerűen imádok, illetve egy teát, amit már tegnap este meg is kóstoltam, és valami brutál finom. Ha jól fordítottunk, akkkor sült-almás, van benne hibiszkusz, alma, narancs(?), fahéj, meg valami aroma. Én leginkább arra tudom behatárolni az ízét, mint amikor egy vásárban elmész a cukros bódék mellett, és megcsap az a tömény mindenfélecukor illat. Na, pontosan olyan az íze.
Az "ünneplés" után filmeztünk. Megnéztünk a Vaiana-t, illetve a Zsivány egyest. Előbbi nagyon vicces volt, az utóbbit pedig nagyon nem értettem, még így sem, hogy láttam az eddigi StarWars filmeket. Végül is akkor értettem meg, amikor apával vacsora közben átbeszéltük, hogy mi volt.
Közben beszéltem telefonon nagybátyámmal, anyának érkezett pár SMS nekem, teje jókívánságokkal, illetve Twitteren szinte folyamatosan kaptam az értesítéseket, aminek hihetetlenül örültem, és az egész napomat bearanyozta. Nem gondoltam volna, hogy ennyien felköszöntenek majd, ráadásul olyanok is, akiket eddig soha - vagy csak figyelmetlen vagyok - nem láttam egy Tweet-emre se reagálni.
Szóval az egész napom remek volt, igaz, se a dédim, se a papáék nem hívtak, viszont ma mindketten - hárman, mert papáék ketten vannak - pótolták.
Még egyszer szeretném megköszönni mindenkinek - azoknak is, akik nem látják -, hogy felköszöntöttek, mert nagyon-nagyon jól esett minden egyes kedves szó!
Illetve így, a bejegyzés végén szeretnék megemlékezni Erikről, aki tavaly ilyenkor (pontosabban december 19.-én este nyolc körül, azt hiszem) hunyt el autóbalesetben. Nem ismertem olyan jól, viszont elsőben osztálytársam, másodikban és kilencedikben pedig évfolyamtársam volt. Sok embernek fáj, hogy elment, köztük nekem is. Emlékszem, hogy egy éve ilyenkor, L szobájában ültünk a videó sokkhatása alatt, amikor bejött az anyukája szólni, hogy mi történt. El sem akartuk hinni, mindketten sírtunk, bár egyikünk sem ismerte valami jól. Még jobban lehúzott minket a dolog, és kész élőhalottként léteztünk onnantól.
Őszintén szólva, ha akarnék sem tudnék róla többet mondani, és nem is szeretnék, csupán annyit, hogy hiszek abban, hogy ő most egy sokkal jobb helyen van, és okkal történt az, ami. És hogy miért, azt csak egy felsőbbrendű energia tudná megmondani.
Persze, tisztában vagyok vele, hogy nem egy mesében élek, de egy ilyen hiper-szuper bulira számítottam. Legalább is mindig is akartam egy "Sweet sixteen" bulit, ahol egy csomó emberrel (vagy legalább is a legközelebbi barátaimmal) kirúgunk a hámból.
Ebben az évben rengeteg olyan dolog történt, ami megakadályozta ezt az egészet, így biztos vagyok abban, hogy ez lesz életem második (ha csak nem az első) legrosszabb születésnapja.
A születésnapjaim mindig úgy teltek, hogy összegyűlt a család, és együtt ünnepeltünk. Szülők, nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, unokatesók. Imádtam a szülinapomat, mindig ezt vártam a leginkább az évben.
Kétszer volt születésnapi bulim is, ahol a barátaimmal ünnepeltem. Egyszer kilencévesen, a másik pedig tizenkét évesen. Mindkettőt nagyon imádtam.
A tizenharmadik születésnapomra nem jött senki, se család, se barátok, már nem is tudom, hogy miért. És nagyon rosszul esett. Egyedül a papám, és az akkortájt beújult barátnője (ma már élettársa), akit rettenetesen gyűlöltem akkor, és ezért szörnyűségként éltem meg. Hiszen összesen négyen voltunk. Anya, papa, és Szörnyella. Még apa sem volt ott, mert nem tudott hazajönni Németországból. Félreértés ne essék, természetesen azóta a papám élettársát is megszerettem, mert attól, hogy mama meghalt, még megy tovább az élet, bármennyire is szeretném megállítani, és a papámnak is kijár még egy szerelem. Mert nem akarja átvenni mama helyét, nem is tudná. De ettől függetlenül igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a dologból, amiben csak tud segít.
A tizennegyedik születésnapomkor ittam először nyilvánosan alkoholt, nem is keveset. Unokatesóm egyik haverja is jelen volt, és a torta után mi szépen kivonultunk a kocsijába, és csak úgy voltunk. Rágyújtottunk, ittunk, zenét hallgattunk, és beszélgettünk. Imádtam azt az estét.
A tavalyi születésnapom volt talán a legjobb, és a legrosszabb is egyben. 18.-án az unokatesómmal, és pár haverjával elmentünk inni egy helyi kocsmába. Én teljesen véletlen keveredtem oda, de egyikünk se bánta. Akkor jöttem össze E-vel is, ami elég érdekesen jött ki minden szempontból, ráadásul nevetséges volt az egész. A 19.-ét L-el töltöttem. Megnéztünk egy videót, ami hatása alatt még rosszabbul érintett minket egy közös ismerősünk halála. Aznap sok teher nehezedett a lelkemre minden szempontból. Féltem, fáztam, reszkettem, ideges voltam, mégis boldog. És ez abszurdul hatott az egész napra.
Nos, nem jött értem a jó tündér, nem teljesült tizenhat kívánságom, de még csak nem is estem sehová. Viszont elég jó volt a napom.
Először is megvártam, hogy éjfélt üssön az óra, és kívánhassak, de nagy szerencsétlenségemre lekéstem. Ez van. Viszont, kiraktam egy bejegyzést, ami azért jó.
Reggel anya úgy keltett, hogy énekelt nekem, Twitteren is felköszöntöttek páran (meg egy-két ember már éjfél után is), illetve egy ember Messengeren is. Ezen kívül csodálatos hó lepte tájra ébredtünk, mert tegnapelőtt esett a hó, és bár délutánra már elolvadt, reggel még volt, és ez is nagyban hozzájárult a jókedvemhez.
Anya is jött velem/velünk egy darabig, mert boltba ment, szóval ő is személyesen köszöntötte fel M-t. Adtunk neki egy csokit is, amit hál Istennek szeret - legalább is ezt mondta. Igaz, ő nem adott semmit - mert nem volt ideje boltba menni, mentségére legyen szólva, mi is előző este kerestünk random egy tábla csokit -, de végül is nem is ezért adtuk.
Suliban nem történt semmi, minden ment a rendes kerékvágásban, M-t felköszöntötték, aztán ennyi.
Viszont M nekem mondta, hogy mondta a többieknek, hogy nekem is 19.-én van a születésnapom, és biztos jól esne, ha felköszöntenének. Nekem már ez is hihetetlenül jól esett, de nem várom el itt senkitől, hogy felköszöntsön, hisz egyrészt én sem köszöntök fel senkit, másrészt nem is vagyunk olyan viszonyban, hogy ezt megtegyék.
Amikor hazaértem, apa már otthon volt, szóval hármasban ebédeltünk. Utána elkezdtem a leckémet, de közben anyáék jöttek felköszönteni, tortával és ajándékkal, habár a tortáról tudtam, az ajándékra meg számítottam, annyira meghatott az egész, hogy elsírtam magam. Szóval énekeltek nekem, aztán elfújtam a gyertyát. Na de, milyen gyertyát! Maga a Sötét Nagyúr álldogált a torta tetején, ráadásul anya nem hagyta annyiban, egy Black Veil Brides logót is kaptam rá, plusz egy mézeskalácsot, amin szintén egy BVB logó volt. És ez az egész annyira nagyon jól esett, és hiába akartam visszatartani a sírást, egyszerűen nem ment. Szóval, anyával ketten sírtunk amíg kimentünk a konyhába, hogy felvágjam a tortám - sikertelenül. Tehát apa vette át ezt a feladatot, én csak belevágtam. Mármint nyilván el tudtam volna vágni, annyira azért nem vagyok béna, csak egy jóó vastag, kábé másfél centis étcsoki réteg borította. Anya állítása szerint nem volt elemében, és nagyon rosszul sikerült, szerintem meg valami isteni lett, attól függetlenül, hogy szinte étcsokiból állt az egész, és ha belevágtál, szinte atomjaira hullott. Persze ez azért van, mert anyának pár órája volt (amíg én suliban voltam, tehát nyolctól délig, maximum fél egyig) elkészíteni egy olyan tortát, amit egy napig állni kell hagyni. És amúgy is a szándék a lényeg, és amúgy sem láttam a könnyeimtől.
Ajándékként kaptam tőlünk egy forrócsoki port, amit ugyan még nem próbáltam, de biztosan finom, egy barna/narancsos kockás inget, amit rögtön fel is vettem, és abban voltam a nap hátralévő idejében, és egyszerűen imádok, illetve egy teát, amit már tegnap este meg is kóstoltam, és valami brutál finom. Ha jól fordítottunk, akkkor sült-almás, van benne hibiszkusz, alma, narancs(?), fahéj, meg valami aroma. Én leginkább arra tudom behatárolni az ízét, mint amikor egy vásárban elmész a cukros bódék mellett, és megcsap az a tömény mindenfélecukor illat. Na, pontosan olyan az íze.
Az "ünneplés" után filmeztünk. Megnéztünk a Vaiana-t, illetve a Zsivány egyest. Előbbi nagyon vicces volt, az utóbbit pedig nagyon nem értettem, még így sem, hogy láttam az eddigi StarWars filmeket. Végül is akkor értettem meg, amikor apával vacsora közben átbeszéltük, hogy mi volt.
Közben beszéltem telefonon nagybátyámmal, anyának érkezett pár SMS nekem, teje jókívánságokkal, illetve Twitteren szinte folyamatosan kaptam az értesítéseket, aminek hihetetlenül örültem, és az egész napomat bearanyozta. Nem gondoltam volna, hogy ennyien felköszöntenek majd, ráadásul olyanok is, akiket eddig soha - vagy csak figyelmetlen vagyok - nem láttam egy Tweet-emre se reagálni.
Szóval az egész napom remek volt, igaz, se a dédim, se a papáék nem hívtak, viszont ma mindketten - hárman, mert papáék ketten vannak - pótolták.
Még egyszer szeretném megköszönni mindenkinek - azoknak is, akik nem látják -, hogy felköszöntöttek, mert nagyon-nagyon jól esett minden egyes kedves szó!
Illetve így, a bejegyzés végén szeretnék megemlékezni Erikről, aki tavaly ilyenkor (pontosabban december 19.-én este nyolc körül, azt hiszem) hunyt el autóbalesetben. Nem ismertem olyan jól, viszont elsőben osztálytársam, másodikban és kilencedikben pedig évfolyamtársam volt. Sok embernek fáj, hogy elment, köztük nekem is. Emlékszem, hogy egy éve ilyenkor, L szobájában ültünk a videó sokkhatása alatt, amikor bejött az anyukája szólni, hogy mi történt. El sem akartuk hinni, mindketten sírtunk, bár egyikünk sem ismerte valami jól. Még jobban lehúzott minket a dolog, és kész élőhalottként léteztünk onnantól.
Őszintén szólva, ha akarnék sem tudnék róla többet mondani, és nem is szeretnék, csupán annyit, hogy hiszek abban, hogy ő most egy sokkal jobb helyen van, és okkal történt az, ami. És hogy miért, azt csak egy felsőbbrendű energia tudná megmondani.
Még jelentkezem
Xoxo ~Roniic
Megjegyzések
Megjegyzés küldése