Top dolgok a gyerekkoromból - Hatodik rész - Animék
Sziasztok! Elérkezett a gyerekkori dolgaim sorozatának utolsó része, ami nem is lehet más, mint az anime.
Tudjátok, hogy szeretem az animét, mindig is nagy szerepet töltött be az életemben. Más, mint egy egyszerű mese, más a hangulata, más érzelmeket vetít, és egyszerűen nem hiszem el, hogy senki sem talál legalább egy olyan animét, ami megfogná, és érezné azt, amit csak egy anime képes nyújtani.
Death Note
Régen is nagyon szerettem, konkrétan halálosan bele voltam esve Light-ba, de amikor pár éve újranéztem, már annyira nem vonzott a karaktere. A történet annál inkább. Egy csomó dologra nem emlékeztem, vagy máshogy, és baromi jó érzés volt újra megnézni annyi év után.
InuYasha | Inuyasha: The Final Act
Az egyetlen anime, amit konkrétan ahogy befejeztem, legszívesebben nézném újra, hihetetlenül imádom, legalább már háromszor újra néztem, mióta nem vetítik a TV-ben. Volt róla külön bejegyzésem is, szóval azt hiszem nem kell róla túl sokat beszélnem.
Kukucska kalandjai
Hát, aki tudja, hogy mi ez, az azt is pontosan tudja, hogy ez nagyon, de nagyon kisgyerekeknek szól, de én borzalmasan imádtam, mindig nyolckor, amikor kezdődött az Animax a Minimax után, ezt vetítették először, és egyszerűen muszáj volt néznem.
Méz és Lóhere
Régen, még az Animaxon néztem, és pár évvel ezelőtt néztem újra, szintén nem úgy emlékeztem egy csomó mindenre, mint, ahogy történtek, viszont nagyon imádnivaló anime.
Nana
Ezt tavaly néztem újra, hihetetlenül szép története van, régen ezt is nagyon szerettem, de nyilván tavaly fogtam csak fel normálisan.
Pokémon
És végezetül, AZ ANIME, amit _mindenki_ ismer, és legalább egy részt látott már belőle. Imádtam, rajongtam érte, ez is megvolt VHS-en, és azt hiszem nem is kell többet mondanom.
Köszönöm, hogy követtétek ezt a nyári mini-sorozatomat, remélem, hogy tetszett nektek, és, ha valamit nem ismertetek, akkor utána néztetek, esetleg találtatok közös dolgokat is.

Még jelentkezem.
Xoxo ~Roniic
Megjegyzések
Megjegyzés küldése