Valami. Minden.

  Sziasztok! Rég volt bejegyzés, de őszintén szólva semmi kedvem nem volt hozzá, pedig már egy jó ideje érlelődik bennem két bejegyzés is. De ahhoz, hogy az egyiket megcsináljam, illene befejeznem a másikat.

  Mostanában nem igazán megy az írás, sem a fogalmazás, így inkább hanyagolom az egészet, ha írok is valamit, azt rossznak találom. Egyszerűen elképzelek valamit, aztán mire leírom, már nem jönnek a szavak.
  Aztán az is ott van, hogy most kezdtem az új sulimat, és ez is teljesen lehoz az életről, de erről majd később.
  Valamint a nyaram is félresiklott a végére, és pár dolog most derült ki a nyaramról, ami szintén elrontotta a kedvem.

Kezdjük az elején, a suli végével. Twitterre írtam egy beszámolót róla, úgyhogy azt most bemásolom ide, így aki onnan olvas, annak nem lesz újdonság.
  Na szóval. Fél hatra mentünk Tachertingbe a templomhoz, ott szerencsétlenkedtem egy darabig, mert nem tudtam hova kell mennem, de megláttam Vronit meg Lisit, szóval követtem őket. Bent a templomban gyülekeztünk, aztán nagyjából átbeszéltük, hogy mi hogy lesz, meg elhelyezkedtünk fent az oltár előtt, meg a családtagok is megérkeztek.
  Aztán hatkor elkezdődött. Énekeltünk, beszéd volt, ének, beszéd, stb. Egy sorom volt, de baszki annyira dobogott a szívem, meg azt se tudtam hova nézzek, izzadtam mint a franc, és végig azon izgultam, hogy ne csússzon le a ruhám, mert egy fekete pántnélküli ruhát húztam, melltartó nélkül(!!).
  Egyébként végig a lányokon, meg Martinon nevettem (magamban ofc, meg néha elmosolyodtam), mert a lányok hülyéskedtek, Martin meg marhára beleélte magát az éneklésbe, és tök vicces volt. Vagy lehet ez lett volna a normális.
  Végre-valahára vége lett a misének (tök poén volt a vége, mert így ágyesz-bugyesz, ámen, mittudomén, aztán senki nem mozdult, a pap meg így "ja, mehettek"). Ja, meg kaptunk egy szalagot a kezünkre, meg egy verset(?) összetekerve.
  Aztán visszajöttünk Engelsbergbe az étterembe, ahol először csináltunk egy osztályfotót, aztán megkerestük a helyünket (csak a tanároknak és az osztálynak volt kijelölve a hely). Aztán fél nyolc körül elkezdődött a program. Először az igazgató mondott egy beszédet, aztán az ofő mondott, majd volt egy PowerPointos előadás az osztálykirándulásról (Martin, Lisi, meg Jana tartotta, vagyis leginkább Martin, mert Lisi elsírta magát, Jana meg csak pár sort beszélt), aztán Suli meg Sebi is tartott egy beszédet, végül Marie és Line is, és utoljára volt a szülőknek egy kvíz szerű, hogy a gyerekfotók alapján ki tudják-e találni, hogy ki-kicsoda, és ezzel együtt ki kellett mennünk (végre jól mondták a nevem xdd), és kaptunk egy évkönyvet, a bizonyítványokat, meg egy szál rózsát. Ezután meg hozták ki a kaját, és ettünk.
  A kaja az valami isteni volt, rántotthúst ettem sültkrumplival, meg kaptam hozzá ribizli lekvárt is (ahh, egyetek ribizli lekvárt!).
  Amúgy meg leginkább a többieket hallgattam, meg búcsúzkodtunk (többször is majdnem elsírtam magam, lmao), aztán meg a vége fele (i mean amikor már nagyon kevesen voltak) mi is fizettünk, és mentünk haza.
  Mindenki tök aranyos volt, hogy elköszöntek, meg minden jót kívántak, és ahhw.
  Meg mielőtt mentünk haza, odamentem az igazgatóhoz elköszönni (jajj, tényleg ő odajött hozzánk az asztalhoz, mert beszélni akart apával, csak ő nem volt ott, és kérdezte, hogy ki kicsodám, meg ilyenek, meg Maritól kérdezgetett, aki válaszolt is neki...magyarul:D Meg papa mondta, hogy ő a "grósz fáter", a tanárúr meg megdicsérte, hogy tud németül:DD), aztán amíg én az ofőtől búcsúzkodtam, addig ő odament anyáékhoz, hogy elmondja mi a szitu. Kábé annyi, hogy beszéljek, mert elvileg azzal a vizsgaeredménnyel amit elértem
ráadásul egy év négy hónap után (2,9; ami otthon kb 3,9nek felel meg) beszélnem is tudnom kell. Hát lol, nem. Mindegy. Nagy nehezen elindultunk haza.
  Aztán a parkolóban még összevesztem pár percre apával, mert nem a papáékkal jöttem haza (két kocsival mentünk), és így nem tudtak bemenni a házba, mert nem volt náluk kulcs...
  Itthon meg átöltöztem, meg lemostam a sminkem (megjegyzem nem is éreztem magam olyan kényelmetlenül a vacsora alatt, mint hittem), aztán anyával ketten megkóstoltuk azt a fehércsokis málnalikőrt (vagy málnás fehércsokilikőrt, a franc se tudja), aminek elég bizarr rózsaszín színe van, de marha finom. Aztán még átnéztük a bizonyítványom (év végén hármas lettem), aztán kábé ennyi.
  Szóval elég érdekesen telt az évzáró, és magamat is meglepve bántam, hogy csak ennyi időt töltöttem a többiekkel, mert bármilyen hülyén is jön ki az eddigi írásaim alapján, egészen megkedveltem őket. Legjobban persze az igazgató hiányzik, a maga lazaságával, és kedvességével, és borzalmasan hálás vagyok neki, hogy ennyire odafigyelt rám, és végigsegítette az utamat. Valamit azért is, hogy ennyire elnéző volt velem a nyelvet illetően, és győzködött, hogy beszéljek (bár sikertelenül).
  Mivel papáék ott voltak nálunk, úgy beszéltük meg, hogy velük megyek haza. Szóval szombaton összepakoltunk, aztán elmentünk apa egyik kollégájáékhoz vendégségbe. Kábé ötig maradtunk, aztán nagy nehezen elbúcsúztam anyáéktól (állítólag apa sírt is, és bevallom én is bőgtem egy sort a kocsiban), aztán elindultunk. Tizenegy-éjfél körül értünk haza, aztán én szinte be is zuhantam az ágyba.

  Másfél hetet töltöttem otthon egyedül (amiről nincs sok mondanivalóm, mert nem igazán csináltam semmit, egyedül Dzsinával találkoztam, amúgy meg Virággal voltam még leginkább), aztán mentem Zs-hez Pestre, ahol két éjszakát töltöttem. Legyen elég annyi erről, hogy nem úgy sült el a dolog, ahogy reméltem, borzalmasan éreztem magam, és minél hamarabb menni akartam tovább.
  Tovább, Jázminhoz. És jézusom! Az az egy hét, amit ott töltöttem, annyira feltöltött energiával, hogy az hihetetlen. És én annyira szeretem azt a lányt, meg a családját, hogy az nemigaz. Meg ott találkoztam B-vel is, és ÚRISTEN MILYEN ARANYOS HÁT MEGHALOK!! Naa, mindegy. Baromi jól éreztem magam, és teljesen megérte az a sokórányi (konkrétan öt oda, öt vissza) vonatozás, és igazán hálás vagyok, hogy ott lehettem.
  Úgy volt, hogy anyáék is azon a hétvégén jönnek haza, de nem sikerült kocsit venniük, szóval egy héttel később jöttek, így hat hétből négyet egyedül voltam otthon. Közben amúgy találkoztam Lilivel, Zsófival és Laurával.

  Aztán. Aztán jött az a hétvége. Nos, ehhez egy kis háttérsztori is tartozik, szóval azzal kezdem. Még nyár elején letöltöttem a Tindert unatkozás szempontjából. Persze, mivel Németországban voltam, leginkább németeket dobott ki. Aztán, ahogy hazaértem, magyarokat is elkezdett kidobni (logikusan), én meg éltem a lehetőséggel, és boldog-boldogtalant jobbra húztam (Zs-vel is Tindereztünk, és enyhén túlzásba vittük lol). Aztán aki szimpatikus volt, annak visszaírtam, pár sráccal elérhetőséget cseréltünk, és Messengeren beszélgettünk tovább. Na igen. Megismerkedtem egy sráccal, A Sráccal, nagybetűvel. Szóval beszélgettünk, és szóbajött, hogy találkozzunk. Beszélgettem rajta kívül még pár emberrel, és velük is beszéltünk találkozókat, de persze én egyiknél sem gondoltam komolyan. Azonban róla kiderült, hogy ott lakik, ahol tanultam, szóval nem is volt olyan messze, szóval nem volt akadálya a találkozónak. Én borzalmasan megkedveltem, és azért nem akartam vele találkozni, mert féltem, hogy jobban megkedvelem. Sajnos így is lett. Megbeszéltünk egy hétvégét, és, hogy ottalszom. Ja, elég hülye voltam, de mindegy. Borzalmasan kínosan éreztem magam, végig zavarban voltam, és nem tudtam mire számítsak. Nos, minden lehetőséget végigfutattam magamban, de arra tényleg nem számítottam, ami történt. Lefeküdtünk. Magam sem tudom, hogy hogyan kötöttünk ki az ágyban, és azt sem tudom miért nem állítottam le. Talán túl részeg voltam. A piától, tőle, az egész helyzettől megrészegültem. Először csak beszélgettünk, minden féléről, teljesen őszintén. Legalábbis én biztosan őszinte voltam, ám róla ezt már nem állítom biztosra. Legalábbis már nem. Emlékszem, hogy kint ültünk az udvaron, és megcsókolt, a következő pillanatban pedig már a szoba ajtajában téptük le egymásról a ruhát. Nem igazán tudom, hogy mit kellett volna éreznem abban a helyzetben, de biztos vagyok benne, hogy nem azt, amit éreztem. Utólag visszagondolva pedig semmit nem éreztem. Semmi érzelem nem volt benne, és szinte időm sem volt felfogni, hogy mi történik. Viszont még így is azt mondom, hogy nem bántam meg, mert ott, akkor én szerelmes voltam. Tudom, hülyeség, de az voltam. Húsz órát töltöttünk együtt, és én teljesen beleestem. Beleestem, és a végén nagyot koppantam. Utána többször beszéltünk telefonon, terveztünk egy második találkozót is, aztán lemondta. Megbeszéltünk egy másik időpontot, azt is lemondta. Én foggal-körömmel kapaszkodtam az érzésbe, belé. Viszont ő eldobott, és bár tudom, hogy semmi esélyünk nem lett volna, ha nem a távolság, a korkülönbség miatt. Vagy ha még amiatt sem, a múltja miatt. Ami persze engem hidegen hagyott, mégis érzem, hogy közénk állt volna, szóval letiltott mindenhonnan, de jobb is így. Azóta több, mint egy hónap telt el, és nem múlik el úgy nap, hogy ne jutna eszembe az az este. Amiket mondott, ahogy mondta, az érintései, minden. Az egész lénye beférkőzött a tudatalattimba, és nem hagy békén. Kiadtam magamból már nem egyszer, de ezzel csak azt értem el, hogy újra és újra felhoztam az egészet. Pár napja meg kiderült, hogy baránője van (a messenger üzenetet nem töröltem, szóval láttam, hogy egy lánnyal van a képen, és megkértem Jázmint, hogy kukkantson már rá az adatlapjára, és küldje át), szóval ennyit arról, hogy belémesett, és más nem kell neki, csak én. De lépjünk tovább, mielőtt mégjobban belémférkőzik a gondolata, és elbőgöm magam. Tudom, ez borzalmasan szánalmas, de ez van.

  Az eset után már csak két hetem volt, ahol eléggé meggyorsultak az események. Szinte egész végig Laurával voltam, kábé mindent együtt csináltunk, és baromi jó érzés volt, hogy ennyire közelkerültünk egymáshoz. Találkoztam még Lilivel is, meg Mirellával, és mindhármuknak beszálmoltam arról a bizonyos Srácról, az eseményekről. Borzalmasan hálás vagyok nekik, amiért meghallgattak, és elláttak tanácsokkal (Laurával egy pasi-gyűlölö-klubot is alapítottunk, mert igazából mindkettőnket csak úgy ejtettek pofára a fiúk, mintha valami rongyok lennénk), és Jázminnak is, aki végig mellettem volt, és vígasztalt, miközben neki is volt elég gondja. Ez ilyen oda-vissza alapon működött, szóval ja.
  Nem tudom mi volt ezzel a nyárral, hogy álltak a csillagok, de a körülöttem lévőket mind megszállta valami átok - már ami a pasikat illeti. Lehet én voltam az oka, nem tudom. Bár simán el tudom képzelni.
  Hát, a nyaram kábé így telt, és amilyen rövid volt, annál több esemény történt. Talán ez volt eddig a leg eseménydúsabb nyaram. Bár a végkifejlettel nem vagyok megelégedve, összességében egész jó volt.

  Azután, hogy visszajöttünk, bevásároltunk a sulira pár dolgot, meg próbáltam _kipihenni_ a nyaram.
  A suli előtti hétvégén elvonatoztunk a sulimhoz, hogy tudjam hol kell leszállnom, merre kell mennem, meg ilyenek.
  Hétfőn anyával ketten mentünk busszal és vonattal (meg Miki, de ő kocsival, hogy majd hazavigye anyát). Fogalmunk sem volt, hogy a sulin belül hová kell mennünk, szóval jó sokáig szerencsétlenkedtünk, de aztán meglett az osztályom, szóval örültem.
  Egyszerre féltem, és voltam kíváncsi. A tetejében meg szerencsétlennek is éreztem magam, amiért nem értek semmit (ez még mindig nem változott), de mindegy.
  Nem tudtam hogy képzeljem el az egészet, azt se tudtam mikyen szakra jelentkeztem, és borzalmas volt, hogy senkit sem ismertem, mégcsak látásból sem, nem, hogy olyasvalakit, akivel beszélgetni tudnék.
  A suli hatalmas, még így, majd' egy hónap után sem tudom, hogy mi merre van, simán eltévedek, pláne, hogy hétfőnként össze-vissza mászkálunk teremről teremre.
  Az osztály _nagyon_ vegyes, tizennégytől huszonkettő évesig vannak az emberek, és fogalmam sincs, hogy ez hogy jött össze. Van pár ember, akik baromi szimpatikusak, és """szoktam""" velük beszélni pár szót, de nagy általánosságban még mindig egyedül vagyok.
  Aztán nem is én lettem volna, ha első nap nem kezdek el chrusolni valakit. A lány nagyon aranyos, leszbikus, viszont van barátnője. Sad, de nem is én lettem volna.
  Aztán két hete, jött két srác, akiket szintén chrusolok (nem is én lennék, ha egyszerre csak egyvalakit chrusolnék), ráadásul az egyikük úgy néz ki, mint Tom Kaulitz, szóval ja. Az már más kérdés, hogy mindketten faszfejek.
  Magáról a mindennapjaimról annyit, hogy leghamarabb negyed háromkor érek haza (az is péntek), csütörtökön, és kedden negyed négykor, szerdán meg hétfőn pedig negyed hatkor. Ez van, ha az ember vonatozik, és buszozik, ráadásul a vonatra kábé egy órát kell várnia. Ja, és ezt mind úgy, hogy tizenhat kilométer van a két város között...
  Egyébként kábé semmihez sincs soha energiám, vagy elsumákolom a tanulást, vagy valami, és így elég szarul állok, már egy, egy hónap után. BUT WHO CARES

  Múlt hétvégén voltunk Blocholt-ban, ami északon van (annyi volt az út, mint haza), mert Miki kocsiját el kellett vinni a lányához, de ugye valakinek vissza kellett hoznia. Először úgy volt, hogy csak apa megy, de mondtam, hogy én is szeretnék menni, mert soha a büdös életben nem fogok Münchennél továbbjutni, ha most otthon maradok. Szóval mehettem. Az egészet olyan jól elterveztem, végre kettesben lehetek apával, és talán meg is nyíltam volna neki, DE anyámnak persze, hogy ki kellett találnia (az utolsó pillanatban), hogy ő is jön. De, ha ő jön, Andy is. Szóval szombaton, reggel fél hatkor mindahányan voltunk, beültünk a kocsiba, és nekivágtunk az útnak.
  Amikor odaértünk, szerencsétlenkedtünk egy sort, majd felmentünk a lakásba. Lepakoltunk, majd bemutatkoztunk. Miki lányának van egy párja, aki portugál, és van egy kétésves kislányuk, és felettük laknak Miki fiáék, nekik pedig egy tízhónapos kislányuk van.
  Miután minden a helyére került (apáék elvitték a kocsit parkolni), elmentünk boltba. Nos, szakadt az eső, de mindegy. Szarrá áztunk, de legalább lett kajánk. Aztán én leültem mesézni (a kétéves kislánnyal, ami nem volt egy leaányálom, Twitteren rengeteget panaszkodtam erről), aztán meg vacsi előtt felmentünk megnézni a másik kislányt, aki addig aludt(?). Aztán ebből az lett, hogy inni kezdtünk, aztán a lépcsőházba kötöttünk ki (ott lehet cigizni), beszélgettünk, meg portugálul tanultunk a szexi portugál sráctól (nem mellesleg ha tudom, hogy ilyen szexi lesz, jobban kicsípem magam, és nem úgy nézek ki, mint egy mosott rongy, mert kb az arcbőröm annak felelt meg), meg félig angolul, félig németül beszélgettem vele, és megdícsérte az angolom(!!!), szóval baromira boldog voltam. Egy boldog, részeg hülyegyerek. Mindegy. Meg leginkább a másik magyar párral beszélgettem, és omg, én is ilyen szülő/ember akarok lenni. Olyan lazák voltak, jézusom! Jó, mondjuk a csaj, huszonkét éves, de mindegy. Aztán felvittem hozzájuk a poharam (a srác itatott almáswhiskyvel, amiből már igazán tanulhattam volna, hogy nem kéne innom, ugyanis aznap este is whiskysztünk), és ottmarasztaltak, szóval maradtam. Logikus. Aztán kaptam enni, meg beszélgettünk minden hülyeségről, én leginkább ilyen borzalmas tini dolgokról fecsegtem nekik, mint például, hogy a Twitternép shipeli pelexet, de én meg lalexet, és nem is értem, hogy pelex hogy létezik, mert én nem látom. Biztos nagyon élvezték... Aztán apáék feljöttek (mert ő, meg Miki ott aludtak), hogy mostmár én is menjek le, mert anya hiányol. Szóval lementem, és én is mentem aludni. Másnap gyerekvisításra keltem, mert a kétéves kis szörnyeteg játszani akart, mi meg anyával a játszószobájában aludtunk. Miután sikeresen felkeltett minket a kiscsaj, megfürödtünk, reggeliztünk, aztán én folytattam a mesézést, apáék meg elmentek a kocsiért. Csakhogy az nem volt ott. Valami autókiállítás volt abban a parkolóban, ahová parkoltunk, és csak a kiállított autók lehettek ott. Szóval apáék mentek a rendőrségre, hogy hol vannak az elszállított autók, én meg otthon maradtam anyával meg a kis szörnnyel. A változatosság kedvéért meséztünk. Végül miután meglett a kocsi, és összepakoltunk, elindultunk haza. Az utat kábé végigaludtam, ahogy szoktam, de amíg fent voltam, hallgattunk Leander Killst, meg Tokio Hotelt, szóval eléggé virult a fejem.

  Nos, kábé itt tartok most a legutóbbi bejegyzés óta. Igyekszem minél hamarabb befejezni a másik két bejegyzést, mert a második miatt nagyon izgatott vagyok. (Mellesleg, ha már így beharangoztam, muszáj minél hamarabb megírnom)

Még jelentkezem
Xoxo ~Roniic