Október 11. - Az előbújás napja

  Sziasztok! Ez most egy nagyon fontos bejegyzés lesz számomra, és valószínűleg az összes LMBTQ+ közösség tagjának.

  Nem is tudom hol kezdjem, össze-vissza kavarognak a gondolataim, szóval nézzétek el, ha csapongok, vagy zavarosnak hat az egész.

 Legelőször az unokanővéremmel csókolóztam, nem is tudom, hogy honnan jött az ötlet, de miért ne alapon, kipróbáltuk. Aztán kisgyerekként, mint sok más gyerek is, én is játszottam ""papás-mamást"", viszont nekem nem voltak fiú barátaim, szóval lányokkal játszottam. Először csak szóban, aztán ki tudja hogyan, elkezdtünk csókolózni. Persze, ez leginkább egy apró szájrapuszi volt, de volt, amikor az átcsapott egy rendes csókba. Aztán ötödik környékén pár lánnyal megbeszéltük, hogy kipróbáljuk a nyelves csókot. Ne kérdezzétek, elég fura gyerek voltam... Mindegy. Senki nem akarta kezdeni, mert jajj így, jajj úgy, én meg fogtam magam, és lekaptam az egyik lányt. Két másodpercig sem tartott, de mindanyian meglepődtünk, beleértve engem is, hát akkor a többiek - na meg a lány - hogy meg lehetett illetődve. Mindebből csak azt akartam kihozni, hogy így utólag visszagondolva, mindet élveztem.
  Aztán amikor elkezdtem animéket nézni, és azokban felbukkantak a meleg párok, nem igazán foglalkoztatott a dolog, aranyosnak találtam, de ennyi.
  Aztán pár évre rá megijedtem, hogy valami nem stimmel velem. Azt hittem meghülyültem, valami nagy hiba van bennem. Elkezdtem lányok után fordulni az utcán, és úgy megnézni. Nem értettem, hogy mi történik, mert a fiúk ugyanúgy érdekeltek, sőt, akkor nagyon tetszett egy fiú. Teljesen összezavarodtam, azt sem tudtam mi bajom.
  Akkortájt Maris feltöltött egy videót (IDE kattintva megnézhetitek), ahol elmondja, hogy a lányokat szereti. Ekkor elgondolkoztam a dolgon, de úgy voltam vele, hogy csak tini kíváncsiság, csak a hormonok zavarnak be.
  Ez tartott egészen addig, amíg bele nem szerettem egy olyan lányba, akiről határozottan tudtam, hogy nincs nála esélyem. A legjobb barátom lett, ő volt a másik felem, és nem akartam elrontani a kapcsolatunkat azzal, hogy elmondom neki, hogy szeretem. Persze, tudta, hogy szeretem, ő is szeretett, de egészen máshogy, ahogy én valójában szerettem. Szóval, ha még olvasol, mostmár tudod, és sajnálom, hogy az egész kapcsolatunk úgy alakult, ahogy, de talán mindkettőnknek jobb így.
  Szerettem volna azt hinni, hogy csak túlságosan is ragaszkodtam hozzá, de így utólag visszagondolva, szerelmes voltam.
  Igyekeztem túltetteni magam rajta, ami talán sikerült is, persze nem mondom azt, hogy nem gondolok rá, hiszen majd két évig voltunk nagyon közel egymáshoz, abból nagyjából egyet pedig úgy töltöttem el, hogy szerettem.
  Aztán jött egy másik lány. Görcsösen kapaszkodtam belé, és talán vele próbáltam túltenni magam végleg rajta. Ez volt a hiba. Túlságosan is erőlködtem, és valóban tettszett is, nagyon, de nem adtam neki elég teret, szinte megfolytottam. És ő ezt nagyon jól tudta, mégsem merte a szemembe mondani, de magamtól (mondjuk, hogy magamtól) rájöttem. Augusztus közepén lett vége ennek az egésznek, egy idióta telefonhívással. Mindketten hibásak voltunk, hisz én túlságosan is ragaszkodtam, ő meg esélyt sem akart adni nekünk, mert nem hitte el, hogy őt igen is lehet szeretni. Sajnálom, hogy így gondolja, pedig igazán szerethető ember, csak neki is el kell hinnie. Ha véletlenül olvasnád, akkor tudd, hogy sajnálok mindent.
  Ezután jött Srác, de ez már egy teljesen más történet.

  Ebben a másfél évben, amióta bizton állíthatom, hogy biszexuális vagyok, sok lány tetszett, sok lányt néztem meg, és sok lánnyal tűnt úgy, hogy van köztünk valami kémia.
  Például az egyik mostani osztálytársammal, róla tudom is, hogy leszbikus, de van barátnője. Mindegy.

  Igazából ennyi lett volna, nem nagy valami, de nekem sokat jelent. Mindig is nehéz volt számomra leírni ezt (mármint a szexuális irányultságom), mert így ott marad, nem csak annyi, hogy lebeg ott a levegőben, mint egy gondolat. Viszont, alig pár perce SnapChaten (@veca32), és Instagramon (czifravera) is coming outoltam, szóval most félve várom a reakciókat. Egyelőre a szüleimnek nem mondom el, pedig ma terveztem, de nem úgy alakultak a dolgok, szóval hagyom még egy kicsit.

  Fontos volt számomra ezt a blogra is leírnom, mert a blog is fontos nekem, az életem egy meghatározó eleme, így nem volt kérdés, hogy írok róla egy bejegyzést.

Még jelentkezem
Xoxo ~Roniic