Advent 4 - 24 film és mese, amit mindenképp meg kell nézned idén
Sziasztok! Már igen csak közeledik a karácsony, úgyhogy most hoztam nektek pár filmet, amit a nagy szenvedésben, amit a karácsonyi ebéd és/vagy vacsora okozott, megnézhettek. A legtöbbet már én is láttam, de van köztük olyan is, amit még nem, viszont tetszett a leírása, és tervezem, hogy idén megnézem.
Jó olvasást, és jó filmezést!
1.- A Grincs (2000)
Ezt a filmet talán nem is kell ragoznom, elég klasszikus karácsonyi film. Vicces, tanulságos, és igazán családbarát. Nem mellesleg - számomra - az egyik legnagyobb rock hercegnő játszik benne, Taylor Momsen.
2.- Reszkessetek betörők (1990)
Kevin nélkül nincs karácsony, ezt a televízió is tudja, és minden évben leadják. Helyesen is teszik, ugyanis számomra ez A karácsonyi film, így számomra tényleg nincs karácsony Kevin nélkül, és minden karácsonykor megnézem.
3.- Karácsonyi ének (2009)
Ez is elég klasszikus, a könyv is, a sztori is, és elég sok filmhez vették alapul. Én nagyon szeretem, és előre látom, hogy öreg koromban én is ilyen házsártos vénember leszek.
4.- Szörnyecskék (1984)
Ezt a filmet azt hiszem tavaly Halloween-kor néztem meg anyáékkal, mert "horror", de sokkal jobban köthető a karácsonyhoz szerintem. Nekem kifejezettem tetszett, szerintem vicces, és igazából elég trash horror, szóval aki félősebb, az is simán végig tudja nézni.
5.- Karácsonyi lidércnyomás (1993)
Tim Burton filmjeit én egyszerűen imádom, és tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül, így nem csoda, ha ez is klasszikusnak számít néhány embernek. Igazán vicces kis mese, mégis van egy mélyebb, és lehangolóbb oldala is. HA még valamilyen okból kifolyólag nem láttátok, akkor mindenképp nézzétek meg, igazán megéri.
6.- Igazából szerelem (2003)
Ki ne imádná a romantikus karácsonyi filmeket? Ez a film nagyon megható és szép történeteket mutat be. Gondolom nem sok olyan ember van, aki a végén ne hullajtana el legalább egy könnycseppet.
7.- Polar Expressz (2004)
Gyerekkorunk egyik kedvenc meséje - legalábbis az enyém biztosan. Mindig vártam a vonatot, de sajnos sosem jött, pedig szívesen találkoztam volna a télapóval. Igazán kedves mese, és tanulságos, érdemes megnézni - akár többször is.
8.- Jégvarázs (2013)
Oké, ez nem kifejezetten karácsonyi mese, de van benne hó, meg zene, és Olaf, szóval szerintem igazán semmi kifogásnak nem kéne hogy legyen ezzel a mesével szemben.
9.- Ágacska karácsonya (2003)
Nem tudom, hogy ez a mese mennyire volt régen "divat", de én személy szerint nagyon szerettem, nagyon kedves, aranyos mese, igazán érdemes megnézni, főleg, ha van egy kisebb tesótok, szerintem ő biztosan szeretni fogja.
10.- Hupikék Törpikék: Karácsonyi ének (2011)
Mint feljebb is említettem, sok filmhez - esetünkben meséhez - használták fel a Karácsonyi ének történetét. Itt sincs ez másképp, azonban ez talán egy csöppet gyermek barátabb verzió.
11.- Szépség és a Szörnyeteg - Varázslatos karácsony (1997)
Régen láttam már ezt a mesét, viszont szeretem, és nem is gondoltam volna, hogy ilyen régi. Szerintem vicces mese, és tanulságos valamilyen szinten, arról nem is beszélve, hogy jobban beleláthatunk a Szörnyeteg kastélyának a rejtekeibe.
12.- Jégkorszak - Állati nagy karácsony (2011)
Mint minden Jégkorszak mese, ez is tele van poénokkal, és baromságokkal, mégis - mint megszokhattuk -, nagyon szerethető mese, és bár sajnos nem teljes idős, ettől függetlenül nagyon jó kis mese.
13.- Barbie: Tökéletes karácsony (2011)
Barbie sosem maradhat el egy filmes/mesés listáról sem, legalább is nálam. Mindig van egy olyan sztori, ami beleillik az adott témába. Nem is csoda, hiszen sokan szeretik, és ezeken nőttek fel. Most egy nagyon király karácsonyi sztoriba kalauzol el minket, ami tele van jópofa viccekkel, és eseményekkel.
14.- Krampusz (2015)
Ezt a filmet valahogy karácsony táján néztük meg anyuékkal, és fogalmunk sem volt róla, hogy "horror film". Egyszer csak megjelent egy valami, ami elkezdte ritkítani a szereplőket. Egyébként nem rossz film, van benne fantázia, de még úgy sem volt ijesztő, hogy nem számítottunk rá, hanem inkább vicces, vagy inkább nevetséges.
15.- Balto (1995)
Szintén nem karácsonyi mese, de nekem az egyik nagy kedvencem, és ebben is van hó - nem is kevés -, illetve aranyos kis állatkákról szól, tele van egy csomó tanulsággal, szóval ha még nem láttad, akkor mindenképp nézd meg, és ne felejtsd ki a második, és a harmadik részét sem.
És most jöjjön pár olyan film, amiket még nem láttam, de szeretnék majd megnézni a közeljövőben.
16.- Karácsony Artúr (2011)
Ebben a mesében nem vagyok biztos, hogy láttam-e vagy sem, mert tudom, hogy megvan nekünk, mégsem rémlik belőle semmi. Szóval biztos, hogy ezt pótolni fogom az ünnepek alatt.
17.- Télapu (1994)
Sokak nagy kedvence, és azonban még nem láttam, és bár sok jót hallottam róla, és a leírása is igazán felkeltette az érdeklődésem, nem vagyok benne biztos, hogy az idei lesz az a karácsony, amikor ezt megnézem.
18.- Négy karácsony (2009)
Ezt biztosan megnézem majd, mert nagyon érdekesnek tűnik, főleg a végére vagyok kíváncsi, hogy ez a "Kate rájön, hogy a karácsony jó" dolog, vajon tönkre teszi-e a Brad-del való kapcsolatát, vagy sem.
19.- Tapló télapó (2003)
Ez a film is megvan, még a mamám vette meg DVD-n, viszont nem rémlik, hogy láttam volna, szóval mindenképp pótolom, már csak azért is, mert régen mindig azt hittem, hogy ez egy nagyon perverz és mocskos film. Avagy ne ítélj borító alapján.
20.- Karácsonyi angyal (2009)
Nagyon érdekes filmnek ígérkezik, remélem tetszeni is fog majd.
21.- A karácsonyfa varázsa (2013)
Titokzatos a leírása, remélem, hogy jó film, mert ezt sem láttam, de nagyon tetszik a borítója, és reménykedem benne, hogy a film is tetszeni fog.
22.- Csoda New York-ban (1994)
Aranyos, és érdekes filmnek tűnik, és valamiért nekem ez a legszimpatikusabb az összes közül, így mindenképp ezzel fogok kezdeni.
23.- Mikulás karácsonyra (2016)
Ezt talán már láttam, valami rémlik, de nem vagyok benne biztos, lehet, hogy valamivel keverem, így mindenképp megnézem majd.
24.- MadagaszKarácsony (2009)
Sajnos még ezt sem láttam, de szeretem a Madagaszkárt, így ezt is mindenképp megnézem majd.
Nagyon boldog karácsonyt szeretnék kívánni mindenkinek!
Jó olvasást, és jó filmezést!
1.- A Grincs (2000)
Egy aprócska hópihében, a havas táj rejtekében bújik meg Kifalva, a pisze orrú Kik birodalma. A Kik kedvenc ünnepe a karácsony, lázasan készülődnek hát a Szentséges Éjre. Az utcák és a házak díszben állnak, mindenki ajándékokért rohangál. A kis Cindy nem érti, minek ez a nagy felhajtás...
Ám van valaki, aki ferde szemmel nézi a nagy nyüzsgést. Elég a nevét kimondani, és máris a hieg futkos minden Ki hátán. Fenn lakik a közeli Kobak-hegyen, a barlangjában, ki nem állhatja a karácsonyt. Ő a Grincs! A kis Cindy azonban nem hisz a Grincsről szóló legendáknak, és azt akarja, hogy a rettegett zöld mumust válasszák meg Kifalva karácsonyi Mókamajszterének. Felkerekedik hát, hogy ő maga adja át a meghívót a mogorva, morc manónak.
Ezt a filmet talán nem is kell ragoznom, elég klasszikus karácsonyi film. Vicces, tanulságos, és igazán családbarát. Nem mellesleg - számomra - az egyik legnagyobb rock hercegnő játszik benne, Taylor Momsen.
2.- Reszkessetek betörők (1990)
Kevin szülei egy igazi nagy családi karácsonyra készülnek - Párizsban. Az utazás körüli felfordulásban végül csak egyvalamit felejtenek otthon: Kevint. A hatalmas házban magára maradó kisfiú azonban cseppet sem bánkódik. Éppen, amikor már unatkozni kezdene, két ügyefogyott betörő mászik be hozzá az ablakon. A srác nem ijed meg tőlük: százféle ravaszsággal és furfanggal úgy elbánik a rablókkal, hogy nemsokára ők is azt kívánják, bár utaztak volna inkább Párizsba!
Kevin nélkül nincs karácsony, ezt a televízió is tudja, és minden évben leadják. Helyesen is teszik, ugyanis számomra ez A karácsonyi film, így számomra tényleg nincs karácsony Kevin nélkül, és minden karácsonykor megnézem.
3.- Karácsonyi ének (2009)
Az 1800-as évek Londonja, karácsony idején. Az ünnep iránt semmilyen kötődést sem érez Ebenezer Scrooge, a kapzsi és szívtelen öregember. Egész életében csak a pénz érdekelte, az érzelmekre, és az emberi kapcsolatokra nem pazarolt időt. Ám ez a karácsony más, mint a többi. Scrooge-ot meglátogatja a múlt, a jelen és a jövő karácsony szelleme, akik magukkal viszik egy időutazásra. Szembesítik addigi kiábrándító életével, érzéketlenségével és hamarosan bekövetkezendő halálával. A fösvény mogorva vénember kap egy utolsó lehetőséget, hogy átértékelje életét, és nemcsak a saját, hanem környezete sorsát is megváltoztassa.
Ez is elég klasszikus, a könyv is, a sztori is, és elég sok filmhez vették alapul. Én nagyon szeretem, és előre látom, hogy öreg koromban én is ilyen házsártos vénember leszek.
4.- Szörnyecskék (1984)
Ne érje nedvesség a testét! Tartsd távol az éles fénytől! De ami a legfontosabb: hiába sír, hiába könyörög, soha, de soha ne etesd meg éjfél után! Ezeket a jó tanácsokat kapja Billy legújabb kisállatához, a plüssmacihoz hasonlatos Gizmóhoz. Sajnos a fiú sorra megszegi a szabályokat, és ez végzetes következményekkel jár. A víz hatására a kis Gizmó szaporodni kezd, az éjfél utáni lakmározás során pedig gonosz szörnyecskékké alakulnak az utódok, akik elindulnak, hogy feldúlják a kisváros nyugalmát. Útközben az uszodába is betérnek, ahonnan már ezrével özönlenek elő.
Ezt a filmet azt hiszem tavaly Halloween-kor néztem meg anyáékkal, mert "horror", de sokkal jobban köthető a karácsonyhoz szerintem. Nekem kifejezettem tetszett, szerintem vicces, és igazából elég trash horror, szóval aki félősebb, az is simán végig tudja nézni.
5.- Karácsonyi lidércnyomás (1993)
Az ünnepek birodalmában járunk. Haloween város ceremóniamestere, Rosszcsont Jack belefásul a sok kötelező rémisztgetésbe, és ellátogat a közeli Karácsonyvárosba, ahol megirigyli a Mikulás izgalmas munkakörét. Elrabolja a Mikulást, és átveszi a karácsonyi feladatokat. A megszokott labdák és babák helyett ezúttal levágott fejű rongyláb meglepetések várják a gyerekeket a fa alatt.
Tim Burton filmjeit én egyszerűen imádom, és tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül, így nem csoda, ha ez is klasszikusnak számít néhány embernek. Igazán vicces kis mese, mégis van egy mélyebb, és lehangolóbb oldala is. HA még valamilyen okból kifolyólag nem láttátok, akkor mindenképp nézzétek meg, igazán megéri.
6.- Igazából szerelem (2003)
A történet mozgatórugója a szerelem, legyen az első látásra, vagy éppen beteljesületlen, rangra, életkorra és családi állapotra való tekintet nélkül. Megérinti az agglegény miniszterelnököt, az anya nélkül maradt iskolás kisfiút, a korosodó, kiégett rocksztárt, és nem kerüli el a szerelmében csalódott, összetört szívű írót sem. Londoni életek és szerelmek találkoznak össze, és bontakoznak ki. Szenteste romantikus, fergeteges és keserédes következményekkel, mindenki számára, aki elég szerencsés (vagy szerencsétlen) ahhoz, hogy a szerelem bűvöletébe essen.
Ki ne imádná a romantikus karácsonyi filmeket? Ez a film nagyon megható és szép történeteket mutat be. Gondolom nem sok olyan ember van, aki a végén ne hullajtana el legalább egy könnycseppet.
7.- Polar Expressz (2004)
Havas karácsony éjszakán a kisfiú álmatlanul forgolódik az ágyában. Már majdnem biztos benne, hogy a télapó nem létezik, és a karácsony csak a szülők trükkje, amikor hatalmas robajjal, egy csillogó fekete vonat áll meg közvetlenül az ablaka alatt. A kalauz azt mondja, egyenest érte jöttek. MIután a kisfiú habozva felszáll, a Polar Expressz pöfögve megindul: viszi sok-sok utasát - csupa pizsamás, hálóinges kisgyereket - az Északi-Sark felé. Oda, ahol a télapó, a krampuszok és manón gyülekeznek, hogy ajándékot készítsenek mindenkinek.
8.- Jégvarázs (2013)
Amikor egy gonosz varázslatnak köszönhetően a királyság az örök tél fogságába esik, Anna, a félelmet nem ismerő optimista, összeáll az extrém hegyi emberrel, Kristoffal és az ő hűséges rénszarvasával, Svennel, hogy közösen megtalálják Anna testvérért, Elsát, a Hókirálynőt, és véget vessenek fagyos varázslatának. Az Everesthez hasonlítható körülmények közt, titokzatos trollokkal és a lenyűgöző és igazán vicces Olaf nevú hóemberrel is találkoznak. Annának és Kristoffnak mágikus kalandokkal kísért útjukon a természet erőivel kell dacolniuk, hogy megmentsék a királyságot a teljes pusztulástól.
Oké, ez nem kifejezetten karácsonyi mese, de van benne hó, meg zene, és Olaf, szóval szerintem igazán semmi kifogásnak nem kéne hogy legyen ezzel a mesével szemben.
9.- Ágacska karácsonya (2003)
Sziasztok! A nevem Ágacska. A történetem arról szól, amikor a leges-legnagyobb karácsonyi kívánságom valóra vált! Vomphhíí!! És, hogy hogyan is történt, az álljon itt a nagyim előadásában: "Ez bizony eseménydús nap volt neked, Ágacska. Eltévedtél, aztán megkerültél. S ami a legfontosabb, most először megtanultál repülni. Bátorságoddal megmentetted a falunkat, és a karácsonyi ünnepségünket. Mind úgy tartjuk helyesnek, hogy ebben az évben te legyél az, aki fölteszi a csillagot a karácsonyfa csúcsára."
Ajánlom mindenkinek ezt a felejthetetlen karácsonyi mesét.
Nem tudom, hogy ez a mese mennyire volt régen "divat", de én személy szerint nagyon szerettem, nagyon kedves, aranyos mese, igazán érdemes megnézni, főleg, ha van egy kisebb tesótok, szerintem ő biztosan szeretni fogja.
10.- Hupikék Törpikék: Karácsonyi ének (2011)
Megérkezett a karácsony Aprajafalvára is. Sajnos Dulifuli szokásos rosszkedve beárnyékolja az ünnep hangulatát. Mivel mindent utál, még a karácsonyt is, három tündér érkezik hozzá, hogy megmutassák neki a karácsony valódi értelmét.
Mint feljebb is említettem, sok filmhez - esetünkben meséhez - használták fel a Karácsonyi ének történetét. Itt sincs ez másképp, azonban ez talán egy csöppet gyermek barátabb verzió.
11.- Szépség és a Szörnyeteg - Varázslatos karácsony (1997)
Eljött a karácsony, és Belle elhatározza, hogy ünnepi hangulatot teremt a Szörnyeteg rideg kastélyában. A riasztó külsejű háziúr azonban ki nem állhatja a karácsonyt, és mielőtt még kezdetét vehetné az ünnepség, a kastély varázslatos lakói, Tik-tak úr, Lumiere, Kanna mama, Csészike és Angelique, a gyönyörű karácsonyfadísz, arra is rájönnek, hogy Forte, a gonosz orgona, ördögi tervet forral ellenük. Egyedül Belle határtalanul jó lelke mentheti meg az estét, de ehhez még meg kell értetnie a Szörnyeteggel, miről is szól a karácsony valójában.
Régen láttam már ezt a mesét, viszont szeretem, és nem is gondoltam volna, hogy ilyen régi. Szerintem vicces mese, és tanulságos valamilyen szinten, arról nem is beszélve, hogy jobban beleláthatunk a Szörnyeteg kastélyának a rejtekeibe.
12.- Jégkorszak - Állati nagy karácsony (2011)
Hallottad a nagy újságot? Az egész család közös örömére visszatérnek a jégmezők legmenőbb hősei: és persze megint őrült kalandokba keverednek.
Sid, a megállíthatatlanul nagydumás őslajhár véletlenül nagy galibát okoz, és ezzel nemcsak Manfréd barátja karácsonyát teszi tönkre, de még a Mikulás is a rosszcsontok közé sorolja. Ő nyomban ki szeretné köszörülni a csorbát, és megindul az Északi-sark felé: de csak ront a helyzete. A mamut és barátai kénytelenek közbeavatkozni, de már nem csak Siden kell segíteniük: az egész világ karácsonya a tét.
Mint minden Jégkorszak mese, ez is tele van poénokkal, és baromságokkal, mégis - mint megszokhattuk -, nagyon szerethető mese, és bár sajnos nem teljes idős, ettől függetlenül nagyon jó kis mese.
13.- Barbie: Tökéletes karácsony (2011)
Barbie és húgai, Skipper, Stacie és Chelsea azt tervezték, hogy New Yorkba mennek, és rengeteg mesés ötletük támadt, hogyan is tölthetnék el ott a karácsonyi időszakot. Mindannyian azt tervezték, hogy megvalósítják terveiket, de egyedül. Amikor indulnának, egy hatalmas hóvihar megakadályozza őket abban, hogy New Yorkba menjenek. De hamarosan rádöbbennek, hogy mi is az igazi jelentése egy tökéletes karácsonynak: minél több időt tölteni a családdal.
Barbie sosem maradhat el egy filmes/mesés listáról sem, legalább is nálam. Mindig van egy olyan sztori, ami beleillik az adott témába. Nem is csoda, hiszen sokan szeretik, és ezeken nőttek fel. Most egy nagyon király karácsonyi sztoriba kalauzol el minket, ami tele van jópofa viccekkel, és eseményekkel.
14.- Krampusz (2015)
Amikor problémás családjának tagjai egymásnak esnek az ünnepek miatt, az ifjú Max kiábrándul az egészből, és hátat fordít a karácsonynak. Nem sejti azonban, hogy az ünnep elutasításával magára szabadította a Krampusz haragját. A Krampusz egy ősi démoni erő, amely megbünteti a hitetleneket. Elszabadul a pokol, kedvelt ünnepi alakok kelnek szörnyűséges önálló életre, és ostrom alá veszik a csalási otthont, arra kényszerítve őket, hogy harcoljanak egymásért, ha túl akarják élni az ünnepeket.
Ezt a filmet valahogy karácsony táján néztük meg anyuékkal, és fogalmunk sem volt róla, hogy "horror film". Egyszer csak megjelent egy valami, ami elkezdte ritkítani a szereplőket. Egyébként nem rossz film, van benne fantázia, de még úgy sem volt ijesztő, hogy nem számítottunk rá, hanem inkább vicces, vagy inkább nevetséges.
15.- Balto (1995)
A félig husky, félig farkas Balto nem tudja hová tartozik igazán. Ám barátai, Borisz, az orosz hólúd, a jegesmedve kölyök, és a gyönyörű husky lány, Genna szeretik, és tudják róla, hogy milyen nemes lelkű. Egy napon komoyl diftéria járvány tör ki Alaszkában. A gyerekek sorra betegszenek meg, és a bajt még az is tetézi, hogy az óriási szélvihar elzárja az utakat. Nincs esély, hogy az életmentő gyógyszerek eljussanak a beteg gyerekekhez, hacsak egy csapat szánhúzó kutya nem vág neki a 600 mérföldes útnak, és hozza el a gyógyszert. Balto áll a csapat élére, és nekiindul az életveszélyes útnak.
Szintén nem karácsonyi mese, de nekem az egyik nagy kedvencem, és ebben is van hó - nem is kevés -, illetve aranyos kis állatkákról szól, tele van egy csomó tanulsággal, szóval ha még nem láttad, akkor mindenképp nézd meg, és ne felejtsd ki a második, és a harmadik részét sem.
És most jöjjön pár olyan film, amiket még nem láttam, de szeretnék majd megnézni a közeljövőben.
16.- Karácsony Artúr (2011)
Sok mindent tudunk már a világról, de a tudomány még mindig adós néhány nagyon kérdés megválaszolásával. Ezek közül is a legtitokzatosabb: hogyan tud a Télapó egyetlen éjszaka alatt annyi gyerekszobába eljutni? Most végre itt a válasz.: tökéletes, katonás szervezéssel, melynek sikerében több millió, a terepen dolgozó manóra, egy órási, szuperszónikus szánra és egy tökéletesen működő parancsnoki bázisra van szükség. De hiába segít a fejlett technológia, néha mindenütt becsúszik egy kis hiba.
Kétmilliárd gyerek rendben megkapja az ajándékot, egyetlen kislány viszont semmit nem talál a csizmájában. A télapó és parancsnokhelyettese (mellesleg elsőszülött fia), Steve ezt elfogadhatóan kis hibának találja, ám Steve öccse, Karácsony Artúr nem tud belenyugodni, és saját szakállára beindít egy hibakijavító akciót, amivel számtalan bajt, félreértést és balesetet okoz.
Ebben a mesében nem vagyok biztos, hogy láttam-e vagy sem, mert tudom, hogy megvan nekünk, mégsem rémlik belőle semmi. Szóval biztos, hogy ezt pótolni fogom az ünnepek alatt.
17.- Télapu (1994)
Nagyon úgy néz ki, hogy az igazi télapó megöregedett, s miután leesett egy háztetőről, teljesen alkalmatlanná vált a télapóskodásra. Scott, aki amúgy alaposan benne volt a balesetben, a hidegben felveszi a télapó kabátját, s ezzel mit sem sejtve aláír egy szerződést, így mostantól fogva ő a mikulás. Képzeljünk csak el egy kimért üzletembert, akinek hatalmas pocakja és szép fehér szakálla nő, utálja a szarvasokat, mégis kénytelen szánra szállni és szétosztani az ajándékokat. Szóval ne lepődj meg, ha idén a szokásosnál kicsit furább télapó mászik be hozzád.
Sokak nagy kedvence, és azonban még nem láttam, és bár sok jót hallottam róla, és a leírása is igazán felkeltette az érdeklődésem, nem vagyok benne biztos, hogy az idei lesz az a karácsony, amikor ezt megnézem.
18.- Négy karácsony (2009)
A karácsony nem csak nagy vacsorákat, kis gyertyafényt ls néhány teljesen felesleges ajándékot jelent. Az ünnep elsősorban rohanást, tervezést, autózást, és a meg nem látogatott rokonok élethosszig (de legalább a következő ünnepig) tartó sértődését jelenti. Kate és Brad viszont szeretnek az élet derűsebb oldalán maradni. Ezért keresnek sokat, ezért nem házasodnak össze, és ezért utaznak el minden évben valami távoli, napsugaras szigetre. De idén a köd miatt nem száll fel a gépük, ők otthon ragadnak, és életükben először kénytelenek az összes családi szokás, kívánság és hóbort előtt fejet hajtani. És mert mindketten elvált és újraházasodott szülők gyermekei, összesen négy családi ünnep vár rájuk. Míg Brad számolja a másodperceket, míg megszabadulhat az összes édestől és mostohától, unokaöcsitől és nagybácsitól, Kate-ben egy egészen másfajta óra kezd el ketyegni: mire véget ér a nap, talán azt is belátja, hogy az őrült családokban is bőven van mit szeretni.
Ezt biztosan megnézem majd, mert nagyon érdekesnek tűnik, főleg a végére vagyok kíváncsi, hogy ez a "Kate rájön, hogy a karácsony jó" dolog, vajon tönkre teszi-e a Brad-del való kapcsolatát, vagy sem.
19.- Tapló télapó (2003)
Willie minden évben áruházi mikulásnak öltözik. A piros köpeny alatt azonban valójában egy kasszafúró bújik meg, aki mindig karácsony estére időzíti a nagy fogását. Amikor a vásárlók hazamennek a bevásárlóközpontból, a mikulás és bűntársa, a találékony és ügyes manó - a törpenövésű Marcus - feltörik az áruház széfjét, és odébb állnak a zsákmánnyal. A mikulás és társai ez évi akciójukat azonban veszély fenyegeti az idegesítő üzletvezető, a bolti detektív, a szexis mikulás-rajongó és az ártatlan, de szándékaiban eltökélt nyolcéves kissrác személyében.
Ez a film is megvan, még a mamám vette meg DVD-n, viszont nem rémlik, hogy láttam volna, szóval mindenképp pótolom, már csak azért is, mert régen mindig azt hittem, hogy ez egy nagyon perverz és mocskos film. Avagy ne ítélj borító alapján.
20.- Karácsonyi angyal (2009)
Ashley, a magányos munkanélküli asszony, akinek egyik szomszédja munkát ajánl, segít az új főnökének, aki névtelenül tesz jót másokkal. Amikor azonban egy helyi magazin újságírója megtudja, mit is csinál pontosan a páros, döntenie kell, hogy felfedje-e az igazságot, miközben a nőnek óvnia kell főnöke titkát és a saját szívét.
Nagyon érdekes filmnek ígérkezik, remélem tetszeni is fog majd.
21.- A karácsonyfa varázsa (2013)
Egy nő utálja a karácsonyt, ünnepi hangulatba kerül, amikor magára vállalja még egy utolsó alkalommal a családi karácsonyfa vásárlást.
Titokzatos a leírása, remélem, hogy jó film, mert ezt sem láttam, de nagyon tetszik a borítója, és reménykedem benne, hogy a film is tetszeni fog.
22.- Csoda New York-ban (1994)
Susan Walkert, a hatéves kislányt nagy csalódás éri, amikor édesanyja elárulja neki, hogy a télapó nem létezik. Felbukkan azonban egy fura alak, Kriss Kringle, aki minden t a feje tetejére állít: azt mondja magáról, ő a mikulás. Krisst bíróság elá citálják, hogy bizonyítsa be, valóban az, akinek állítja magát. A kedélyes öregúr segítségével Susan, és vele együtt sokan mások ráébrednek a karácsony ünnepének valódi értelmére. A csalódott kislány hamarosan azt is megtudja, hogy léteznek még csodák.
Aranyos, és érdekes filmnek tűnik, és valamiért nekem ez a legszimpatikusabb az összes közül, így mindenképp ezzel fogok kezdeni.
23.- Mikulás karácsonyra (2016)
Az Andersen család feje szeretne egy csodás karácsonyt varázsolni három gyermekének. Régi szokásához híven idén is mikulás ruhát ölt, hogy karácsonyi hangulatot teremtsen családja körében, ám ezt felesége nem nézi jó szemmel. Egy apró baleset folytán a családfő összetalálkozik az igazi télapóval, akivel különös tervet eszelnek ki. Helyet cserélnek, így az Andersen gyerekek találkozhatnak az igazi mikulással.
Ezt talán már láttam, valami rémlik, de nem vagyok benne biztos, lehet, hogy valamivel keverem, így mindenképp megnézem majd.
24.- MadagaszKarácsony (2009)
Ezúttal az állatkerti baráti csapatnak kell megmentenie a karácsonyt, miután a mikulás kényszerleszállást hajt végre a szigetükön, és mellesleg még az emlékezetét is elveszti. Nincs más hátra, pingvineket a szán-fogatba, és kezdődhet az őrült utazás!
Sajnos még ezt sem láttam, de szeretem a Madagaszkárt, így ezt is mindenképp megnézem majd.
Nagyon boldog karácsonyt szeretnék kívánni mindenkinek!
Még jelentkezem
Xoxo ~Roniic
Megjegyzések
Megjegyzés küldése